Egy törvényjavaslat Áder János köztársasági elnök és tucatnyi állami intézmény vezetőjének illetményét emelnék meg januártól, ezen felül az államfő házastársának és gyerekének is pluszjuttatásokat állapítanak meg - írja a Blikk.

A Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter által jegyzett javaslat szerint az elnök felesége, ha kéri, jogosult lesz saját, kétfős titkárság alkalmazására, valamint hivatali gépkocsi használatára akár saját célból is. Külföldi utazásai esetén napidíjra, költségtérítésre és kíséretre tarthat igényt, amennyiben hivatalos programon vesz részt. Emellett első osztályon utazhat repülőn és vasúton is. A tervezet szerint külföldi programjaik esetén ugyanazok a jogosultságok járnak a gyerekeiknek is, mint az államfőnek, vagyis napidíjat és költségtérítést is kaphatnak.

A javaslat bevezeti az özvegyi ellátás fogalmát. Az államfő özvegye az elnöki illetmény hatvan százalékát kaphatja meg, ha nem rendelkezik saját nyugdíjjal. Ez havonta kétmillió forintos járandóságot jelenthet jövő januártól.

A volt köztársasági elnökökről sem feledkezik meg a javaslat: Schmitt Pál és Sólyom László bővítheti a stábját, mivel az eddigi kétfős titkárság helyett már három főt alkalmazhatnak. Emellett külföldi útjaik során jogosultak lehetnek költségtérítésre, valamint első osztályt is igénybe vehetnek a repülőn.

"Az államfő házastársa és gyermeke csak a köztársasági elnök közfeladataival összefüggő hivatalos program keretében történő utazás esetén jogosult juttatásra" - közölte a lappal a Miniszterelnökség.

Tucatnyi állami szerv vezetőjének és helyetteseinek illetményét is rendezik a javaslattal. Vannak, akiknek egy-két millióval emelnék a fizetését. Mindezt azzal indokolták, hogy sokak juttatása hosszú évek óta nem emelkedett.

Utóbbi hírre reagálva petíciót indított a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ).

A szervezet Gulyásnak címzett üzenete: Ha Ön szerint a köztársasági elnök fizetését meg kellett duplázni, tegyen arra is javaslatot, hogy a szociális ágazatban dolgozók fizetését is duplázzák meg!