Nem először rukkol elő a nemzetgazdasági tárca olyan elemzéssel, amely nincs összhangban a minisztériumot vezető Matolcsy György korábbi kijelentéseivel. A szaktárca nemrégiben olyan makrogazdasági prognózist adott ki, amely a miniszter által 2013-2014-környékére várt 7 százaléknál szerényebb, 5 százalék körüli GDP-növekedéssel számolt.

Az NGM elemzése (pdf-formátumban itt elérhető) szerint a magánnyugdíjpénztárak vagyona az 1998. évi 25,07 milliárd forintról 1999 végére 89,34 millárd forintra duzzadt, ami közel 3,5 növekedést jelent. A növekedés tendenciája lassult ugyan, de 2000 végére még így is megkétszereződött a pénztárak vagyona 1999-hez képest, 2001-ben pedig 65 százalékkal nőtt az előző évhez viszonyítva, amikor is elérte a 283,52 milliárd forintot.

A 2002-2007-ig terjedő időszakban minden évben 30-40 százalékkal nőtt a pénztárak vagyona, a 2008-as globális gazdasági válság miatt 2007-ről 2008-ra szinte stagnált, de 2009 év végére a vagyon ismét növekedni kezdett és 34,28 százalékkal 2649 milliárd forintra duzzadt. Az idei év második negyedének végén 2841 milliárd forintot tett ki a magánnyugdíjpénztárak vagyonának piaci értéke (nem auditált adatok szerint), és az év közepén közel 3,045 millió tagja volt a magánnyugdíjpénztáraknak.


Kattintson a nagyításért!


Rulettasztal szindróma

Kormányzati tisztviselők attól a ponttól fogva, hogy a kabinet szemet vetett a magánnyugdíjpénztári befizetésekre, gőzerővel elkezdték győzködi a polgárokat, hogy az állam sokkal jobb gazdája lenne a megtakarításoknak. A sokszor demagóg érvek között a kormányzati kommunikáció a magánnyugdíjpénztárak befektetéseit a ruletthez hasonlította, de a pénztárak befektetési politikáját úgy is jellemezték, hogy az emberek nyugdíjcélú befizetéseivel „spekuláns üzletemberek" a „nyugdíjtőzsdén" próbálják ki a saját szerencséjüket.

Az NGM tanulmánya azonban erre mintha rácáfolna, hiszen azt állítja, hogy „a magyarországi nyugdíjpénztárakat alapvetően konzervatív befektetési politika jellemzi". Sőt arra is rámutat, hogy 2008-tól a magán portfóliókat egyéni nyilatkozat vagy korcsoportos besorolás alapján három részportfólióra kellett bontani (klasszikus, kiegyensúlyozott, növekedési portfolió).

Az egyes választható portfóliókra vonatkozó prudenciális elvárásokat, befektetési előírásokat a magán-nyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény, és a magán-nyugdíjpénztárak befektetési és gazdálkodási tevékenységét szabályozó 282/2001. számú kormányrendelet előírásai szabályozzák. Mindebből pedig arra következtethetünk, hogy a miniszterelnöki szóvivő által emlegetett „spekuláns üzletemberek" nem tőzsdézhetik csak úgy el a tagok befektetéseit.

Mégis van állami garancia

A tanulmányból az is kiderül, hogy a kormányzati retorikával szemben mégiscsak van valamiféle biztosíték arra, hogy a pénztártag kapjon nyugdíjat az adott pénztárnál elhelyezett megtakarításai után. 2010. január 1-jétől ugyanis a Pénztárak Garancia Alapja (PGA) a magánnyugdíjpénztár tagok egyéni számlájának úgynevezett hozamgarantált tőke mértékéig történő kiegészítésre vonatkozó garanciát biztosít.


Ez azt jelenti, hogy a magánnyugdíjpénztári tag nyugdíjba vonulásakor a pénztár kiszámítja, hogy egyéni számlájának egyenlege mekkora lenne, ha tagságának teljes időtartama alatt minden havi befizetése az adott hónap inflációs rátájával megegyező kamatot eredményezett volna. Amennyiben a számláján lévő összeg ennél kisebb, a különbözetet a PGA pótolja. Amennyiben az alap nem tudja fizetni, akkor az állam biztosítja ezt a garanciát, vagyis - amíg ezen nem változtat a jelenlegi kormány - van mögöttes állami garancia.


Hozamok és költségek

A teljesítményt és a működési költségeket érintő kormányzati kritikáknak nagyobb a valóságalapjuk. A tanulmány szerint a kasszák összességében alig őrizték meg a nyugdíjcélú megtakarítások reálértékét 1998 és 2009 között. A magán-nyugdíjpénztári szektor működésének tizenkét teljes éve alatt elért éves átlagos reálhozam 0,73 százalék volt.

Az pedig sokszor hangoztatott tény, hogy a magánnyugdíjpénztári hozamok a gazdasági világválság miatt 2008 utolsó negyedévében érték el a mélypontjukat Magyarországon, 2008 egészére vonatkozóan a hazai magánnyugdíjpénztári szektor -20 százalék nettó átlaghozamot és -24,6 százalék átlagos reálhozamot ért el.


A globális stabilizációs, gazdaságélénkítő intézkedések hatására azonban 2009-ben a veszteségeket sikerült ledolgozniuk a pénztáraknak és összességében a hazai magánnyugdíjpénzári szektor 18,81 százalékos átlagos reálhozamot ért el.


A magas működési költségek is a kritikák között szerepeltek, amelyben szintén van némi igazság. A tanulmány szerint a magánnyugdíjpénztárak működési költségei szignifikánsan magasabbak voltak az elmúlt években az állami kasszáénál. De nemcsak a működési költségek, hanem a vagyonkezelési díjak is magasak voltak a hazai magánnyugdíjpénztári szektorban, ez utóbbi átlagosan 0,2-0,3 százalék körül mozgott az európai nyugdíjalapok vonatkozásában.

A magyar magánnyugdíjpénztári szektor gyenge teljesítménye ezért részben az indokolatlanul magas működési költségekkel és vagyonkezelési díjakkal magyarázható - szögezi le a tanulmány.
A másik rész, amiről viszont hallgat a dokumentum, de a pénztárak gyenge teljesítményének okaként szoktak még emlegetni, az az időszakot jellemző magas infláció, illetve a rossz szabályozás, amely lehetőséget biztosított volna a pénztáraknak a pénzromlás ellensúlyozására.


A tanulmányból azonban az világosan kiderül, hogy a működési és a vagyonkezelési költségek - egy a kormány által bevezetett korlátozásnak is köszönhetően - csökkennek.  (Véleményünk szerint érdemes volna megfontolni a díjak további csökkentését piaci mechanizmusokra bízni, éppen úgy, ahogyan a kgfb-rendszerben. További részleteket erről itt olvashat, a linkelt cikk keretes írásában.)



Vagyis ez a probléma sem tűnik kezelhetetlennek, további szabályozásokkal a költségeket vélhetően még jobban le lehetne faragni, esetleg annak felgyorsításával javítani a helyzeten a felszámolás helyett.


Mi lett volna, ha...?


Összehasonlításképp az NGM tanulmánya azt is kiszámolta, hogy mi lett volna, ha csak állampapírba fektetnek a magánnyugdíjpénztárak már a kezdetektől, azaz 1998-tól. Az elvégzett számítások alapján arra a következtetésre jutott az NGM tanulmánya, hogy ha az magánnyugdíjpénztári tagok állampapírban tartották volna a nyugdíj-megtakarításaikat ez idő alatt, akkor 3 százalék körüli éves átlagos reálhozamot érhettek volna el. (Ehhez a becsléshez a Max Composite indexet használták, amely az állampapír-piac egészét jellemző mutató.)