Régi álmát váltja valóra a magyar kormány

A magyar kormány korszerű, multifunkciós, gazdaságosan üzemeltethető versenypályát épít Hajdúnánás külterületén, amely alkalmas lesz egyebek mellett a Forma-1 motoros megfelelője, a világ első számú gyorsaságimotoros versenysorozata, a MotoGP futamainak befogadására is - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az MTI beszámolója szerint.
Domokos László, 2020. június 20. szombat, 17:11
Fotó: Getty Images

A beruházás, amely a pályaépítés mellett kiterjed a kiszolgáló létesítmények, tréningközpont, konferenciaközpont, szálloda építésére is, 65 milliárd forintba kerül.

A MotoGP jogtulajdonosával, a Dorna Sports-cal kötött megállapodás nyolc évre szól, az első versenyt 2023-ban rendezik meg a kelet-magyarországi pályán - mondta a miniszter.

A kormány elfogadta az autó-motorsport stratégiát, amely kiterjed az infrastruktúra-fejlesztésre, az oktatásra és edzőképzésre, illetve a sportág jövőbeli támogatására is.

Kósa Lajos országgyűlési képviselő meggyőződése szerint a nagyvárosi közlekedés problémáira a "kétkerekű közlekedés lehet a megoldás", a MotoGP pálya mellett kialakításra kerülő tréningközpont pedig ebben is segíthet. Az építkezéssel Kelet-Magyarország felkerül a világtérképre, a beruházás az egész ország számára marketing és turisztikai érték - tette hozzá a politikus.

Palkovics korábban arról is beszélt, hogy hisznek a pálya innovációt megmozgató erejében, ennek érdekében az minisztériuma kidolgozza a magyar versenyzők támogatási rendszerét, sőt versenymérnök- és szerelőképzésről beszélt, és arról is, hogy hamarosan elindul a sportoktatóképzés a Testnevelési Egyetemen ebben a szakirányban is.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Darabont1453, 2020.06.21 23:32

@gondolkoggyunk: " A baloldali tolvajok vagy a liberális tolvajok sem lopnának kevesebbet, szóval lopás szempontjából 30 éve tökmindegy, hogy kire szavazunk. Arra meg hiába vársz, hogy a választásokon felbukkan olyan versenyző is, akiről valóban, komolyan el lehet hinni, hogy ő nem szintén lopni készül."

Akkor minden rendben van. Kár, hogy a neved nem nagyon jellemző rád.....XDDDD

De legalább te az a fideszes figura vagy, aki elismeri hogy a szeretett vezére és csapata lop. Ez is valami....XDDDDD
Stricibácsi, krix, Lernovo és lauda NERtársak még idáig se m jutottak el...XDDDDD

Liberális tolvaj is tolvaj és a nemzeti narancsnáci tolvaj is tolvaj...a Büntető Törvénykönyv 316. szakaszában szerepel a lopás bűncselekmény. Színekről nem beszél, mint minősítő körülményről, csak a cselekmény alapján határozza meg, hogy mi a lopás......XDDDDD

Úgyhogy ezzel ne nyugtasd magad, hogy jobb a a szektavezéred lop és nem más, mert a tiedet lopja el Ő is amikor a közpénzt lopja....XDDDDDD
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

gondolkoggyunk, 2020.06.21 16:11

@matura: "addig rabolj el mindent, amíg ezek a marhák, aki ránk szavaztak, türi"

A baloldali tolvajok vagy a liberális tolvajok sem lopnának kevesebbet, szóval lopás szempontjából 30 éve tökmindegy, hogy kire szavazunk. Arra meg hiába vársz, hogy a választásokon felbukkan olyan versenyző is, akiről valóban, komolyan el lehet hinni, hogy ő nem szintén lopni készül.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Darabont1453, 2020.06.21 13:46

A NERtársak betonkeverő üzletei nem állhatnak le. Elkészült az új Népstadion, Paks se nagyon halad, csak döcögve.

Valamit építeni kell, mert az üzlet így nem halad. Persze építhetnének valami értelmeset is. Nem hiszem, hogy Hajdúnánás egyetlen problémája az volt, hogy nem volt a határában motorpálya.

Az meg végképp érthetetlen, hogy ha már egy ilyen dolgot építenek, akkor azt miért a semmi kellős közepére kell építeni, mindentől távol, egy olyan környékre, aminek az idegenforgalmi vonzóképessége a nullával egyenlő, vagyis semmi egyebet nem kínál, mint egy aszfaltdarabot. Nulla szállodai kapacitás, nulla egyéb látnivaló......
A környék csóró. Pont ez kellett oda......XDDDD

De ez nem is számít, az a lényeg, hogy a NERtársaknál csilingeljen a kasszagép.

A számlát állják az adófizetők.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2020.06.20 20:37

Mivel minden EU-s pénzt lenyúltak, immár jön a hitel a rongyrázásra. És ezek osztják az észt a hitelről?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

bakcsubakka, 2020.06.20 20:27

Anyum azt kérdezi,hogy erre is téglajegyet kell majd venni,mint a lánchídra ?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html