Ez az alkalmazott kutatási, úgynevezett Fraunhofer-csoportot és az úgynevezett Max Planck-csoportot jelenti, amelyik teljesen szabadon, belső szakmai szabályok szerint dolgozhat, de az eredményességét az állam 2-5 évente felülvizsgálja - de nem a köztestület maga ellenőrzi.

A feladatot 2020 januárjával a miniszter le tervezi zárni, onnantól kellene működnie az új struktúrának.

Most a következő lépés az lesz, hogy azon pontok mentén, amelyekben a minisztérium és az akadémia megállapodott, ki kell alakítani, hogy a kutatói kar milyen szervezeti struktúrában tud dolgozni, annak hogyan nézzen ki az irányítása és hogyan finanszírozható az új rendszer - mondta a tárcavezető a rádióban.

Abban maradtunk Lovász László elnök úrral, hogy készül egy előterjesztés, amit beviszünk az MTA május 6-ai közgyűlésére, és ott kikérjük a köztestület véleményét. Utána ennek megfelelően a kormány feladata, hogy az előterjesztést és az akadémia véleményét figyelembe véve hogyan, milyen formában akarja tovább vinni azt - fogalmazott Palkovics.

Arról, hogy az akadémiai köztestület véleménye mennyit számít, azt mondta, "a kormány elképzelése eléggé határozott, hogy másként kívánja működtetni az MTA kutatóhálózatát", mivel "nem egy magánvalamiről van szó, hanem az állam által finanszírozott, a közösség érdekét szolgáló kutatóintézeti hálózatról".