Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Eddig 5200 orvosi és egészségtudományi képzésben tanuló egyetemi hallgató vett részt a védekezésben, a pedagógusok, kormányhivatali és szociális dolgozók szűrésében. Közel 1000 fiatal 64 különböző kórházban dolgozik, sok százan önkénteskednek az orvosegyetemi klinikákon. A mentők kötelékében 17757 műszakban 2200 fiatal teljesített szolgálatot  - sorolta a védekezésben résztvevő diákokkal kapcsolatos adatokat az operatív törzs mai tájékoztatóján Schanda Tamás, az innovációs tárca parlamenti államtitkára.

A dákok az elvégzett munkájukért krediteket is kapnak, emellett a vizsgaidőszakot számukra két héttel meghosszabbították. Lehetővé tették, hogy az egyetemek saját forrásból is támogatást nyújthassanak a kirendelt és az önkéntes hallgatóknak.

Míg a diákok a védekezésben vesznek részt, mások álhírekkel és összeesküvés-elméletekkel  hátráltatják azt - mondta az államtitkár, azt kérve, hogy mindenki tartsa be a szabályokat. Közel egy éve együtt kell élni a vírusveszéllyel, de már látjuk a végét - tette hozzá. Az elhibázott brüsszeli beszerzés miatt kevés az oltóanyag, de a kormány mindent megtesz a hiány pótlásáért -  mondta.

Müller Cecília ma is a már ismert járványügyi adatok elismétlésével kezdte mondandóját.

Szerdai statisztika

1004 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 361 881 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 85 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 12 198 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 246 596 fő, az aktív fertőzöttek száma 103 087 főre csökkent. 3809 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 255-en vannak lélegeztetőgépen.

A rendelkezésre álló oltóanyag mennyiségének függvényében intenzíven zajlik a védőoltási program. Fontos, hogy főként a sérülékeny, illetve a magas kockázati csoportba tartozókat részesítsük mielőbb védelemben.

Kérem, hogy az egészségügyi dolgozók igyekezzenek, az ő kampányoltásuk rövidesen lezárul

- hangsúlyozta Müller Cecília.

Hozzátette, hogy azoknak is nyitva marad a lehetőség, akik nem tudtak megjelenni eddig, azonban a kampányszerű oltásuk lezárul néhány napon belül. Tovább kell lépnünk és biztosítani kell az oltást az egészségügyi állapotuknál vagy koruknál fogva veszélyeztetetteknek  - fogalmazott.

A következő időszakban a szociális intézményekben válik sokkal intenzívebbé a védőoltások beadása.

Az elhunytakkal kapcsolatban MüllerCecília kifejtette, az eddig elhunyt 12198 fő mintegy 4 százalékánál nem mutattak ki alap, vagy társbetegséget, halálukat jellemzően covidos tüdőgyulladás, vagy többszervi elégtelenség okozta.

Eddig 201 ezer fő oltására elég vakcina érkezett, 7 Pfizer és 1 Moderna szállítmányból. Vasárnap további egy Moderna szállítmányt várnak. Az első oltás 152 704 fő, a másodikat is 17 772 fő kapta meg.

A kormány a mai ülésén vizsgálja a járványügyi intézkedések fenntartását, szeretnének nyitni és enyhíteni a korlátozásokat, de ehhez jelentősebb vakcina mennyiségre van szükség. Bízunk benne, hogy a jövőben az uniós forráson kívül egyéb forrásból is érkezik oltóanyag - magyarázta a tisztifőorvos.

Nagyon jó hírként említette, hogy Magyarországra érkezik a Lilly gyár antitestekből, ellenanyagokból álló, bamlanivimab hatóanyagú készítménye, ami passzív immunizációt jelent, rögtön ki tudja fejteni a hatást és semlegesíteni a vírust.

Megjegyezte azt is, hogy az enyhe tél miatt már megkezdődött a pollenszórás, az allergiások keressék fel az NNK honlapját, hogy allergiás felsőlégúti tüneteiket el tudják különíteni a Covid-tünetektől.

Kérdésekre válaszolva elmondta még:

A vakcina ma már aranyat ér, az oltópont akkor jár el helyesen ha puffert képez az oltandó személyek köréből, akiket értesíthet, ha az előre regisztráltak közül valaki nem érkezik be. Lehet a másnapi foglalásokból is behívni jogosult személyt.

A kiolvasztott Pfizer-vakcina 5 napig 2-8 fokon tárolható, a felnyitott ampulla 6 adagját 6 órán belül el kell használni. Ennyi ideje van az oltópontnak értesíteni valakit.

Vizsgálják az oltottak karantén alóli mentesítésének lehetőségét.