Romló járványügyi adatokról számolhatunk be: egész Európában és a környező országokban is emelkedő tendenciát tükröz a fertőzések aránya. Csütörtökön újabb 2853 főnél igazolták a vírus jelenlétét, ezzel 394 023 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 104 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 14 035 főre emelkedett - mondta Müller, hozzátéve: az elhunytak között mindössze 3 százalékos arányban találtak olyanokat, aki nem szenvedtek valamilyen krónikus betegségben.

A kórházakban kis számban, de fokozatosan emelkedik az ápoltak száma, ez jelenleg 4021 fő és a lélegeztetettek száma is emelkedett, ez 332 főt tett ki csütörtökön. Ismét elmondta, hogy nagyon fontos az oltási program következetes, tendenciózus végrehajtása, mert a legmagasabb fokú immunitást a védőoltások biztosítják.

Magyarországon 5 féle védőoltás engedélyezett: a Pfizer, a Moderna, a Szputnyik,az AstraZeneca, valamint a Sinopharm vakcinája. Az utóbbi, kínai vakcinák dokumentációit egyelőre továbbra is csak vizsgálják. Korábban a magyar fél megkapta a részdokumentumokat, azonban most már az oltóanyaggal együtt megjött minden szükséges dokumentum az értékeléshez, amelyet a Nemzeti Népegészségügyi Központ alaposan és tüzetesen átvizsgál és meggyőződik a hatásosságáról, biztonságosságáról - szögezte le.

Az előnyök között kiemelte, hogy a használata és tárolása egyszerűbb a Pfizer-vakcinákénál. Plusz 2-8 fokon tárolható, olyan hűtőgépekben, amelyek a háziorvosi rendelőkben már rendelkezésre állnak. A kínai vakcina egyadagos, továbbá feloldani, felszívni sem kell, hanem rögtön rendelkezésre áll.

Kicsit kevesebb brit vakcina érkezik

Müller újra megemlítette, hogy az oltási tervet úgy határozták meg, hogy lehetőleg a járvány által legérintettebbek kapják meg először az adagokat. Jelenleg már a második körös oltások is zajlanak, a szociális intézményekbe, és az idősotthonokba is visszatérnek az oltócsoportok a második adag beadására.

AstraZeneca-vakcina kapcsán elmondta, hogy azt a 18-59 év közötti krónikus betegek kaphatják meg. A háziorvosok megkapták azt a listát, amelyből kiszűrhetik a legveszélyeztetettebb betegeket a NEAK-adatbázisa alapján - ebben megjelenik például az, hogy kik jártak gyakran kivizsgálásokra -  ugyanakkor nagy szakmai szabadságuk van a döntések kapcsán, hiszen Müller szerint ők ismerik a legjobban a betegeiket, ők tudják a legkönnyebben eldönteni, hogy kiket kell előnyben részesíteni.

Az országos tisztifőorvos szerint csütörtökön is érkezik újabb szállítmány a brit AstraZenecától, kicsit kevesebb, mint korábban bejelentették: 88 ezer adagot vártak volna, ezzel szemben pedig csak 83500 adag érkezik ami 41750 ember beoltására lesz elegendő. Ezzel terveznek tovább dolgozni a jövő héten.

Mi történhet, ha súlyos oltási reakciókkal találkozunk?

Az országos tisztifőorvos úgy látja: a koronavírus harmadik hulláma elkezdődött már, emiatt tapasztalni a megnövekedett esetszámokat. A tavaszi első hullám lecsngése, és néhány hónapos nyugvópontra jutása után a második hullám nyár végén-ősszel kezdődött el, de sajnos a lefelé menő szakasz nem csengett le, hanem csak egy-másfél hétig stagnált, majd ismét emelkedésnek indult, így érkeztünk el a harmadik hullámhoz.

Újságírói kérdésre elmondta: vannak természetes, a védőoltás beadásával járó enyhe helyi reakciók - például duzzanat, bőrpír, izomfájdalom és egyebek - amelyek bárkinél előfordulhatnak, ezeket a kisebb reakciókról nem kell jelentést tenni azok esetében, akiknél megjelennek. Kizárólag az erőteljesebb reakciók esetében kérik azt az orvosoktól, hogy jelentsék, mert ezek a gyártók és a hatóságok számára is rendkívül fontos információk. Ezek az esetek mindenkor kivizsgálásra kerülnek, mert szeretnék elkerülni a fel nem fedett mellékhatások bekövetkezését! Súlyosabb anaflexiás reakciók esetén - amelyek orvosi beavatkozást igényelhetnek - előfordulhat, hogy a második vakcinát nem kell beadni az érintettnek. hanem meg kell vizsgálni az alternatívákat, vagyis, hogy milyen más típusú oltás lehet az, amelyet a beteg megkaphat. Arról, hogy előfordult-e hasonló eset, Müller Cecília nem tett említést.