Magyarországon hétvégéig eddig 69 esetben azonosították a brit mutánst, és jelenleg is 35 gyanús esetet vizsgálnak. A brit mutáns megbetegítőképessége és terjedési sebessége nagyobb: míg a tavaly megjelent koronavírussal fertőzöttek két-három embernek adják át a betegséget, a brit mutánssal fertőzöttek négynek. Emiatt elképzelhető, hogy ismét gyorsabban terjed majd a vírus - mondta Müller Cecília.

Az országos tisztifőorvos szerint a járványból a védőoltás a kivezető út, a védelmi intézkedéseket csak akkor lehet feloldani, ha elegendő mennyiségű oltóanyag lesz elérhető, és azzal elég embert oltanak be. A Magyarországon elérhető vakcinák biztonságosak, hatékonyak, és a brit vírusmutáns ellen is védelmet nyújtanak. A szakemberek minden bejelentetett mellékhatást kivizsgálnak - mondta az MTI szerint Müller Cecília.

Vasárnap reggelre 1707 új esetet regisztráltak Magyarországon, így több mint 387 ezerre emelkedett a koronavírussal (SARS-CoV-2) fertőzöttek száma - derül ki a kormányzati járványportál tájékoztatójából. Meghal újabb hetven ember.

Az oltási terv szerint először a fertőzésnek leginkább kitetteket és a legvédtelenebbeket igyekeznek megvédeni, ezért az első körben az egészségügyi dolgozókat, a második körben pedig a szociális intézmények lakóit és dolgozóit oltották be. Utóbbiak oltása a hétvégén is tart: van, ahová először mennek ki oltani, de van, ahová már a második dózissal érkeznek.

A tisztifőorvos reméli, hogy hétről hétre egyre több vakcina lesz Magyarországon, és a gyártók - az oltóanyag hatásosságát újabb csoportokon megvizsgálva -, kiterjesztik, hogy kiknek adható be az adott vakcina.

Magyarországon az oltóanyagot csak azok a célcsoportok kapják meg, amelyeket az adott vakcina vonatkozásában már vizsgáltak - hangsúlyozta Müller Cecília. Ismételten felhívta a figyelmet arra: azt, hogy egy ember adott időben az oltást megkaphatja-e, mindig a kezelőorvos, az oltóorvos dönti el.