A csütörtökre elhunyt 98 áldozat jellemzően idős, krónikus betegséggel küzdő ember volt, de mindig akadnak a járványnak középkorú vagy fiatal áldozatai is. Már 60 országban detektálták a brit mutáns, ami mellett  afrikai, és brazil variációkról is tudunk. A fő kérdés, hogy a mutánsokkal szemben a védőoltások megállják-e a helyüket - mondta Müller Cecília a mai járványügyi adatok ismertetése után, majd hozzátette, egyelőre a kutatók szerint az angol mutáns ellen hatékonyak a jelenleg bevezetett védőoltások.

A kedvezőbb jáványügyi helyzetet a védőoltások növelésével tudjuk megtartani, az eddigi tapasztalatok jók, csekély számú mellékhatás bejelentés érkezett a beadást követően, ezek is általában helyi reakciók voltak, orvosi ellátást nem igényeltek - hangsúlyozta a tisztifőorvos.

Jelentős előrelépésnek nevezte, hogy a magyar gyógyszerhatóság engedélyezte az AstraZeneca és a Szputnyik vakcinák alkalmazását. A vészhelyzeti engedély 6 hónapra érvényes és egyszer meghosszabbítható. Az engedélyen túl minden gyártási tételt megvizsgál az NNK labor, és az oltóanyagot csak ezt követően lehet felhasználni.

Csütörtöki statisztika

1410 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 355 662 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 98 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 11 713 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 235 276 fő, az aktív fertőzöttek száma 108 673 főre csökkent. 4 049 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 286-an vannak lélegeztetőgépen. Eddig 134 554 fő kapott oltást, 4 030 fő már a második oltását is megkapta.

A tisztifőorvos elmondta, eddig 5 vakcinaszállítmány érkezett a Pfizertől,  1 szállítmány a Modernától, ez összesen 165 ezer ember beoltását teszi lehetővé, 134,5 ezer embert pedig már beoltottak.

Az újonnan engedélyezett vakcinát vektorvakcinák, egy ártalmatlanított vírust használnak fel arra, hogy azt az üzenetet bevigyék a sejtbe, ami  tüskefehérje termelődéséért felel és ez ellen termelődik ellenanyag a szervezetben.

A háziorvosoknak információs alapcsomagot kapnak az alkalmazásról, benne kisfilmmel, ez szükséges lesz a 89 év felettiek oltásának elkezdéséhez, ami a következő lépés.

Müller Cecília örömhírként jelentette be, hogy az NNK referencia laborjában sikerült tenyészteni az angol mutánst, ami a magyar vakcinafejlesztés szempontjából jelentős eredmény.  A vírus tanulmányozásával ugyanis egy újabb jelentős lépést tudunk tenni abba az irányba hogy a magyar vakcina leginkább a magyar populációra adaptált legyen - fogalmazott a tisztifőorvos.