Az Operatív Törzs napi tájékoztatója visszatért a tévéképernyőre - egy órás késéssel kezdődött a sajtótájékoztató. A szombati tájékoztatón Müller Cecília tisztifőorvos emlékeztetett, hogy az első hullám végén is tudták, nem ért véget a járvány.

Most ismét elkezdett növekedni a fertőzésszám, már öt napja ezer körüli az új fertőzések száma. A második hullám a járványok természetes velejárója - mondta Müller Cecília, aki azonban arra is rámutatott, hogy a második hullám természete más, ezért más stratégiát kell alkalmazni. A tisztifőorvos keimelte, hogy most jellemzően a fiatalok, a 20-29 éves korosztály az érintett. Bár náluk a fertőzés enyhe tüneteket követően néhány nap alatt lezajlik, tovább tudják adni a magas kockázati csoportoknak a vírust - hangsúlyozta.

A legveszélyeztetettebbek az idősek, illetve a krónikus betegségekben szenvedők, de jellemző, hogy

a fertőzöttek átlagéletkora - ha az első hullámot is beleszámítják - 41 év, az utolsó 10 napban viszont csak 35 év.

A védekezés elsődleges célja, hogy tudjuk élni a mindennapi életünket, de úgy, hogy biztonságban legyünk.

Az aktuális számokat ismertetve elmondta: a mai napon 16 920 fő az igazolt fertőzöttek száma, 11 863 fő az aktív fertőzött. Az új azonosított fertőzött 809, hat fő pedig elhunyt. A legfiatalabb 55 éves volt, a legidősebb 81 éves.

A sál már nem lesz elég

Müller Cecília kiemelte, hogy hétfőtől sokkal kiterjedtebben kell maszkot viselni, nem csak a BKK járművein, hanem az üzletekben és számos egyéb helyen. Többek közt mozikban, színházakban, plázákban.

Mostantól a sál viselése már nem lesz elegendő, csak szabályos maszkot szabad viselni az orrot és a szájat is eltakarva. A maszk hiányát pedig szankcionálják.

Müller Cecília emellett kérte, hogy kerüljük a zsúfolt helyeket, illetve ismét kiemelte a kézmosás fontosságát. Akinek bármilyen felső légúti tünete van, az ne menjen közösségbe - hangsúlyozta.

Fontos az idősek védelme, ezért az egészségügyi és szociális intézményekben látogatási tilalmat vezettek be.

Megemlítette, hogy a gyerekek október elsejétől csak hőmérséklet mérése után léphetnek be az óvodákba, iskolákba, a gyerekeket a szülők maszkban kísérhetik be az intézményekbe és ha esetleg hőemelkedést, lázat mérnek, akkor a gyereket haza is vihetik.

Fontos az influenza oltás

Müller Cecília fontosnak nevezte az influenza elleni védőoltást, mert a fertőzés hasonló módon zajlik és így legalább ez ellen védelmet nyújt a szervezetnek. Elmondása szerint október második felétől lesznek elérhetőek az ingyenek influenza oltások a háziorvosoknál, ahol időpontkérés révén kaphatják meg az oltást azok, akik igénylik. A háziorvosnak jelezni kell az oltási igényt - jegyezte meg.

Van egy tervük

A koronavírusos betegek ellátására vonatkozó újságírói kérdésre elmondta, hogy van egy tervük, mely szerint koncentrálni szeretnék a covidos betegek ellátását. A terv alapján az egészségügyi szolgáltatók folyamatosan lépnek be a rendszerbe, azután, hogy az adott intézmény eléri a 80 százalékos kapacitást, jeleznie kell és belép a következő intézmény - magyarázta a tisztifőorvos, aki a kapacitásokra utalva azt is hozzátette, hogy a második vonal bevetése még nem vált szükségessé.

Müller Cecília szintén újságírói kérdésre megerősítette, hogy megnövekedett az igény a tesztek iránt, hiszen a második hullám felfutó részében van az ország és a fertőzöttek száma is emelkedik. Készülnek arra, hogy további laborkapacitásokat vonjanak be a tesztelésbe.

A tesztek árának térítésével kapcsolatban a tisztifőorvos megjegyezte, hogy az eddig elvégzett több mint 600 ezer vizsgálatnak elenyésző része a térítésköteles, hiszen csak a külföldről hazatérők, illetve a saját maga által kért tesztek a térítésesek. A többi ingyenes.

A karanténidő lerövidítésére vonatkozó kérdésre válaszolva elmondta, hogy a 14 napról azért vitték le az időtartamot 10-re, mert más országok tapasztalatai azt mutatják, hogy a betegség lappangási ideje ennél rövidebb, azaz ez alatt az idő alatt kijönnek a tünetek.

Hány egészségügyi dolgozó fertőződött meg?

A megfertőződött egészségügyi dolgozókra vonatkozó kérédésre válaszolva Müller Cecília elmondta, hogy míg a világon átlagban 20-30 százalék közé teszik a megfertőződött egészségügyi dolgozók létszámát, addig Magyarországon most 5 százalék ez az adat. Ez Müller Cecília szerint annak köszönhető, hogy rendkívül fegyelmezetten hordják a védőfelszerelékeset, ezért köszönet illeti őket.