Újra csökkent a regisztrált álláskeresők száma

Június második felétől ismét csökken a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon - mondta Horváth Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára az MTI beszámolója szerint.
Domokos László, 2020. július 9. csütörtök, 17:45
Fotó: Pixabay

Április óta folyamatosan nő az érdeklődés a munkahelyvédelmi bértámogatási program iránt, amelynek keretében eddig mintegy 17 ezer vállalkozás nyújtott be kérelmet összesen csaknem 200 ezer munkavállalója álláshelyének megvédéséhez. Dolgozónként átlagosan 165 ezer forint támogatásra pályáztak eddig a cégek, a lehetőséggel még augusztus végéig élhetnek a vállalkozások.

A kutatás-fejlesztési bértámogatási programban eddig 18 ezer munkavállalójuk után pályáztak a vállalkozások, ami több mint 1100 cégnél segíti a mérnökök, kutatók munkájának megmaradását - mondta a helyettes államtitkár.

Májusban indult munkahelyteremtő bértámogatási program hatékonyan segíti a regisztrált álláskeresők munkába állását. A program keretében, amelyre eddig 37 milliárd forintot fordítottak, 70 ezer álláskereső állhat munkába.

Összességében az ITM bértámogatási programjai 250 ezer ember munkahelyének megvédését vagy újbóli létrehozását támogatták.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

lauda, 2020.07.10 08:45

Kurva szar lehet nektek , hogy újra lehet , vagyis kell dolgozni, hogy éhen ne dögöljetek !!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

narancsragacs, 2020.07.10 06:15

3 hónap után kikerültek a rendszerből. Már nem állás kereső hanem unatkozó időmilliomos :)))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ittott, 2020.07.10 06:05

igen. már megint elindultak nyugat felé. de miért nem a keleti (nyitás) a fő irány?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html