Mit tehet egy cég, ha nincs munkaerő?

Heti 40 órában már nehezen találni dolgozót, ezért új, rugalmas foglalkoztatási modellek szükségesek a feladatokhoz - írta a Magyar Idők.
Dzindzisz Sztefan, 2018. július 14. szombat, 08:07
Fotó: Shutterstock

A lap szombati számában Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, a munkáltatók a fiatalok, az idősebbek és a kisgyermekesek között találhatnak könnyebben munkaerőt, mivel a 25 és 54 év közötti korcsoportok jelentős részében teljes a foglalkoztatottság. A fejlesztések érdekében azonban a munkaadóknak is tenniük kell, például az egyedi munkaidőbeosztás lehetőségével - írja az MTI.

Úgy vélte, különböző, a magyar munkaerőpiacra szabott modellek kidolgozásával segíthető a rugalmas foglalkoztatás elterjesztése. Ezek a modellek segíthetnék a még mindig nagyszámú inaktív csoport bevonását a foglalkoztatásba, ezzel segítve a munkaerőhiány kezelését. (Fordulat a táppénznél és a betegszabadságnál - sokan féltik a fizetésüket.)

Hozzátette, 1,8 millióra tehető az inaktívak száma, és a munkaerőpiac további bővítésére már csak az ő bevonásukkal van lehetőség.

Kép forrása: Shutterstock

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

laci_52, 2018.07.14 23:32

Hogy mit tehet? Egyszerű ez, mint a faék! Felad egy hirdetést, amelyben jó fizetést és jó munkakörülményeket, valamint egyéb juttatásokat ígér, máris lesz bőven jelentkező. Csak az ígéreteket be is kell tartani, hogy ne pattanjanak meg...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lordofearth, 2018.07.14 14:45

Kellene egy igazi szakszervezet, amelyik jól megfingatná a munkáltatókat. Más kérdés, hogy még a szarmosó konyhai munkára is mérnököt akarnak felvenni. De ez jellemző az egész EU-ra meg a világra.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

agnoke, 2018.07.14 14:30

Aki egyedül van gyerekkel a nyakán, az nem tud sem albérletet fizetni, sem munkásszállóra költözni. Szolgálati lakás kell, vagy oda vinni a munkahet, ahol még nincs.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

palm, 2018.07.14 12:38

Mit tehet?! Tök egyszerű: biztositson jobb munkakörülményeket, beleértve a minimálbér feletti fizetést is.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2018.07.14 11:43

Nincs munkaerő, de "Hozzátette, 1,8 millióra tehető az inaktívak száma".
Akkor ugye van, csak még mindig túlválogatják magukat, és nem a szakmai tudás számít, hanem pofára, szimpátia alapján vesznek fel dolgozót.
Nekem kb 1,5 éve egy cégvezér azt mondta, hogy vannak jelentkezők, és aki szimpatikusabb, azt veszi fel.
Volt annyi esze a tahójának, hogy ezt így elő is adta. A héten hallottam, hogy lelépett 3 embere, s most aggódik, mert a német vinné az árut, s 550 eurós levonást már belengettek.
Na, az ilyen tetűhöz akkor se mennék már, ha a dupláját kínálná.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html