Csúnyán visszaesett a múzeumok látogatottsága

A Szépművészeti Múzeum forgalma 90 százalékkal csökkent tavalyhoz képest – mondta el Baán László főigazgató, aki szerint hasonló mértékű visszaesés történt minden nemzetközi léptékű múzeummal világszerte.
Rácz Gergő, 2020. október 31. szombat, 20:19
Fotó: MTI Fotó / Illyés Tibor

A tavalyi évben összesen 11 563 000 jegyet váltottak a 700 magyar múzeum közel négyezer kiállításának valamelyikére. 1991-ben a 12 milliót haladta meg a vásárolt jegyek száma, azóta volt olyan év, amikor 8 millió fölé is alig emelkedett a látogatószám.

Az InfoRádiónak elmondták az igazgatók: a látogatottság a töredékére esett vissza, a működést azonban nem veszélyezteti a helyzet.

A tavalyi a 2006-os, hasonló adat utáni második kiemelkedően jó év volt, az idei bizonyosan drasztikusan el fog térni.

"Kontinensszerte 5-10 százalék a múzeumok látogatottsága a korábbiakhoz képest. Megszűnt a nemzetközi turizmus, a gyakoribb múzeumlátogató idősebb korosztály okkal nem mozdul ki, megszűntek azok a szervezett iskolai csoportok, amelyek vezetéssel látogatták a múzeumokat, és ellehetetlenültek az időszaki kiállítások is" - fogalmazott Baán László. Hozzátette: a nemzetközi műtárgyforgalom is megszűnt, a múzeumok nemcsak zárva tartanak helyenként, de kölcsönzési zárlatot is tartanak.

HOZZÁSZÓLÁSOK