Nagy a baj a magyar borszőlővel - felháborodtak a termelők

Önköltség alatti borszőlő-felvásárlási árakat hirdettek meg a felvásárlók a idei szüret elején, és a mostani kilátások alapján a vártnál kisebb mennyiséget vásárolnának fel - írta a Világgazdaság cikkkére hivatkozva az MTI.
Domokos Erika, 2019. augusztus 15. csütörtök, 07:57
Fotó: Pixabay - A kép illusztráció.

A lapot a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) arról tájékoztatta, hogy 4,5-4,8 millió mázsa körüli szőlőtermésre számít az idén. Ez kevesebb lesz a tavalyinál, mivel a tavalyi magas hozamok után felhalmozódott európai és magyarországi borkészlet miatt zöldszüretet hirdettek meg, amely elméletileg 440 ezer mázsával csökkentette a borszőlőtermést. A kitűzött időszakban, június 24. és július 10 között 3500 hektárról szedték le a fürtöket a gazdák, hogy felvehessék az uniós támogatást.

Nagyon alacsonyak a felvásárlási árak

A HNT idén nem közölt előre adatokat a borszőlő átlagáráról, azonban az árra vonatkozó nyilvános ajánlattétel határidejét augusztus 1-jére előrehozta. A kezdetben megjelent ajánlatok egy része nagy felzúdulást váltott ki a termelők körében, mert kirívóan alacsony volt, némelyik kilónként 30-40 forint. A HNT már másnap közleményben jelezte, hogy ezeket a piaci helyzet által nem indokolt árakat szakmailag nem tartja megfelelőnek, mivel nem veszik figyelembe az eltérő minőségből adódó termelési költségeket, illetve összemosták a különböző eredetvédelmi kategóriákat.

Más, jelenleg érvényes ajánlatok 50 és 90, illetve 60 és 70 forint közöttiek, de termelői vélemények szerint ezek is csak extrém tőketerheléssel és gépesítéssel tartalmazhatnak jövedelmet.

A VG értesülése szerint várhatóan súlyos feszültséget okoz az is, hogy több borvidéken erősen szűkült az idén a felvásárolni tervezett borszőlőmennyiség, több felvásárló jelezte, hogy csak a szerződéses mennyiséget veszi át.

A szüret nagyja azonban még hátra van, a nagy munkák augusztus végén, szeptember elején indulnak, addig az időjárás sok mindent befolyásolhat - jegyzi meg a Világgazdaság.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

antitroll, 2019.08.16 08:58

Tavaly ha jól emlékszem 150 forintért vásároltam a pálinkához az Irsai Olivért, idén kevesebbe kerül a cefre. :-)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Sorathul, 2019.08.16 07:45

@Mekelekke:
Szerintem a minőségi magyar borok tetemes része exportra kerül, ezért találkozhattál csak az említett két félével. Ha jó bort akarsz inni, kell egy jó borász ismerős, aki félretesz neked.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Mekelekke, 2019.08.15 17:07

Ne csodálkozzunk, ha az ember a boltban a külföldi borokkal próbálkozik, hiszen magyar bor csak kétféle van: a méregdrága és az ihatatlanul szar.
Persze állítólag léteznek iható magyar borok még 7-800 forint körüli árakon is, de ezek a borok olyanok, mint a becsületes politikus, mindenki beszél róla, de személyesen még senki sem találkozott vele. A nagyképű boros honlapok is csak a sok ezer forintos borokat tesztelik, mert csak azok gyártói csúsztatnak zsebpénzt nekik.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tlg01, 2019.08.15 12:20

@narancsragacs:
tudjátok milyen a jó magyar bor:
7 emberes
7 ember kell hozzá:
amíg 1 issza 6 lefogja
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

narancsragacs, 2019.08.15 11:03

@ovodas: Azért megnézném orbánt és a tiborcgyereket valami kiskőrösi guggolós kortyolgatva a családi kerti partin :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html