Nagy vereséget szenvedett a Fidesz Jászberényben

Négy hete még csak 14 szavazattal nyert az összellenzéki támogatottsággal induló jobbikos jelölt, de vasárnap több ezer vokssal győzött az előző eredményeket megóvó fideszes aspiránssal szemben Budai Lóránt.
Szabó Dániel, 2019. november 10. vasárnap, 21:30
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Jászberényben 18:30-kor 60,22 százalékos volt a részvétel, ami a városi polgármester-választásokon rekordnak számít: négy hete 43 százaléknyi választó járult összesen az urnákhoz. Akkor az összefogás jobbikos jelöltje, Budai Lóránt 14 szavazattal, 3909-3895 (42,63 - 42,48 százalék) arányban nyert a Fidesz-KDNP-s Szabó Tamás előtt. Egy független jelölt, Magyar Levente 931, a Mi Hazánk jelöltje, Dobrosi Péter pedig 434 voksot kapott - derül ki az Index összefoglalójából.

A választást most azért kellett megismételni, mert Budai csapata október 13-án körbejárt és a saját delegáltjait megkérdezte a szavazóköröknél, hogy szükségük van-e valamire. A helyi Fidesz megtámadta az eredményt, a területi választási bizottság, majd a bíróság is úgy látta, hogy az eredményt érdemben befolyásolta, hogy idegenek mentek a szavazókörökbe, "a szavazatszámláló bizottsági tagok kontrollálatlanul mozogtak", illetve "szavazási szándékot torzító pénzfelajánlás is történt" - írja a portál.

Este 9-kor, 80 százalékos feldolgozottságnál már egyértelmű, hogy hiába kérte az újraválasztást Szabó Tamás, a fideszes politikus nem tudott megfelelően mozgosítani - még úgy sem, hogy a sajtóban a Fidesz szatellitpártjaként emlegetett Mi Hazánk bár nem lépett vissza, de Dobrosi Péter kiállt Szabó mellett. A jászsági városban ugyanis több ezer szavazattal nyert Budai Lóránt.

A képviselőtestületben a polgármester győzelmével döntetlenre jött ki az állás az összefogás és a helyi Fidesz között: 7-7 tagjuk van, valamint bejutott még a Mi Hazánk is a kompenzációs listáról egy képviselővel. Nagy kérdés, hogy Szabó támogatása után hova állnak a közgyűlésben.

Jászberényen kívül másik kilenc településen volt még valamilyen formában megismételt választás.

Tolna megyében, Szekszárdon a 2-es számú egyéni választókerületben kellett megismételni (a 4., a 11. és a 12. szavazókörben) a képviselő-választást, a 8-as választókerületben pedig a 25., 27., 29. és 30. szavazókörben. Itt maradtak az ellenzéki győzelmek a körzetekben.

Komlón bár feljött az ellenzék, de maradt a kormánypárti Polics József polgármesteri győzelme.

A veszprém megyei Litéren viszont növelte előnyét a független Varga Mihály, aki 242 szavazatot szerzett, míg Szedlák Attila (Fidesz-KDNP) csak 229-et.

 

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Balazska0608, 2019.11.11 13:19

Ez a nép válasza amikor a csicskák oda mennek fenygetőzni, hogy nem lesz pénz, ha nem tudjátok hova kell szavazni.. Mindenütt ahova odamentek fenyegetőzni (Orbán,Szijjártó) ott csúfosan kikaptak. Miskolc,Gödöllő,Érd stb. Ez volt az igazi "konzultáció" nem az Orbán mocsok levelei.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

nyomasek bobo, 2019.11.11 07:29

@narancsragacs:

"Újabb szeg a narancsdiktatúra koporsójában :)"


remélhetőleg a nemzet stadion vajdája egyre több xanax-ot szed.... hogy Grazban rohadna már meg.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

narancsragacs, 2019.11.11 07:10

Újabb szeg a narancsdiktatúra koporsójában :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html