Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az oktatás minőségét hosszú távon a pedagógus bérek határozzák meg, most viszont messzebb van a pedagógus átlagbér a diplomás átlagbértől, mint 2010-ben volt - mondta Bartus Gábor, az NFFT főtitkára.

A rendelkezésre álló adatok is kimutatták, hogy a kormány jelentős béremeléseket hajtott végre az oktatás területén, mindezek hatását azonban a gazdaság egyéb területein megvalósult masszív reálbér emelkedése tulajdonképpen eltüntette - tette hozzá a szakember a 24.hu szerint.

A népesedésről megjegyezte, hogy a termékenység növekedése két évvel ezelőtt megállt. Bartus Gábor szerint nem véletlen, hogy a kormány egy második családtámogatási csomagot is elindított. A főtitkár elmondta, hogy a tudás tőke újratermelésében is zavarokat észleltek.

Az ülésen részt vett Kövér László, az Országgyűlés elnöke is, aki szerint a gyermekvállalásnál nem csak az anyagi motivációk a döntőek. A házelnök elmondta: ha nem tudjuk beleilleszteni a gazdaság logikájába a társadalom újratermelődését és nem vagyunk képesek ezt valamilyen módon az emberek gondolkodásába is beleilleszteni, akkor vesztett ügyünk van, ezt a fordulatot pedig az anyagiak önmagukban nem idézik elő. Ha valóban lenne összefüggés az anyagi támogatás és a gyermekvállalás között, akkor nem a legszegényebb országokban lenne a legmagasabb a gyermekvállalási hajlandóság.