Nagy a baj: elfogyott a munkás

Az utóbbi időben több cég is elvitte egyes termelési egységeit Magyarországról, emellett már a tervezett bővítések egy része is elmaradt a munkaerőhiány miatt - írja csütörtöki számában a Magyar Idők.
Domokos László, 2018. május 17. csütörtök, 07:00
Fotó: Pixabay

A cikk szerint elsősorban az alacsony hozzáadott értékű, összeszerelő termelési egységeket érinti már olyan súlyosan a bevonható dolgozók hiánya, hogy a vállalatok közül néhányan inkább Ukrajnába, Szerbiába vagy akár a Távol-Keletre szervezik ki ezeket a gyártási fázisokat.

Több mint ötszáz munkavállalóját bocsátja el a napokban Gyöngyösön és Gödöllőn az egyik nemzetközi cég, mivel a munkaerőhiány miatt Magyarországról elviszi egyik termelési egységét - mondta a lapnak László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke. Kiemelte: korábban az ország különböző pontjain működő más vállalatok egységeinél is előfordult a jelenség, többek közt Móron, Sárváron vagy Tabon.

A szakszervezeti tisztségviselő szerint az új munkaügyi kormányzatnak sürgősen tárgyalnia kell az érdekképviseletekkel a közös megoldás érdekében. Eddig két-háromezer munkavállaló állása szűnt meg a jelenség miatt, ám az elmaradt beruházások nyomán több - köztük magasabb tudást igénylő - munkahely sem jött létre.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára szerint nagyjából félmillióra tehető a munkanélküliek, az inaktívak, valamint a közmunkások száma, az ő integrálásuk megoldást jelentene, emellett a külföldön munkát vállalók ösztönzése a hazatérésre. Átmenetileg megoldást jelenthetnek a külföldről behozott munkavállalók is - véli Dávid, aki arra figyelmeztetett, hogy közel kétszázezer munkavállaló megy nyugdíjba az idén és jövőre, ami a jelenleginél is súlyosabbá teszi a munkaerőhiányt.

Fotó forrása: Pixabay

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Demokrata Hungarofil, 2018.05.19 10:47

A világ szorgos, békés nációiból kellene munkásokat toborozni. Pld. mongolokat, vietnámiakat, stb. - Ezen kívül az automatizálás, robotizálás a kiemelt feladat.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2018.05.19 09:07

@mufflinca: A 3 műszakos munkarend mellett van, aki délelőtt otthon van.

Micsoda meglepetés?!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2018.05.19 09:05

@lomb: Az ilyen h.lyék, mint maga, látom nem látja a folyamatok következményét:
Ha csökken a betanított munkások által végezhető munka és nő a képzett munkaerőre támaszkodó munkamennyiség, akkor még képzettebb munkásokra lesz szükség.

orbánia viszont leszerepelt a közoktatási rendszer-reformjaival, pedig már az elmúlt 8 évben készített/készít ilyet 3x is.

Csökken a tanuló 16 év felettiek aránya.
Nagyon nem könnyű felnőttképzést találni, amit meg is tud fizetni a szegény.
Már a diplomások aránya is csökken.

És közben 25% az általános iskolát funkcionális analfabétaként elhagyók aránya.

De nyomja tovább a b-romságait!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Luftschutzbunker_Zwei, 2018.05.18 01:38

@tarosPifta: "akik napközben szaladgálnak és vásárolnak, azok a cégvezetők és feleségeik, kötetlen munkaidős irodisták"

Nem, ostoba. Akik "napközben szaladgálnak és vásárolnak" azok az ingyenélő nyuggerek és cigányok, Orsós szavazótábora.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix5, 2018.05.17 22:21

@acdc:
Én igazából zanabohóc miniszterré válására gondoltam ha érted a célzást...
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html