Nagy a baj, nem tudják leengedni a Balaton vizét

Még mindig magas, több mint 130 centiméter a Balaton vízszintje, pedig folyamatosan engedik le a tó vizét. Ez különösen Balatonfenyvesen okoz problémát.
Domokos László, 2018. április 4. szerda, 10:21
Fotó: Napi.hu

A Balatonnak 120 centiméter a szabályozott, maximális vízszintje, a mai állapot 133 centis, tehát 13 centivel magasabb, mint amennyi lehetne - mondta Lombár Gábor, Balatonfenyves polgármestere az InfoRádiónak.

A településen a sok csapadék ellen homokzsákokkal próbáltak meg védekezni, és átemelőszivattyúkat is használtak, hogy a víz ne ömöljön be a település többi részére. A házakba szerencsére nem tört be a víz.

Balatonfenyves állami támogatásokból szeretné a partot magasabbra építeni, illetve egy olyan rendszert kialakítani, amely lehetővé teszi, hogy a víz könnyedén visszaáramoljon a Balatonba - mondta Lombár, aki szerint ha hétvégére kisüt a nap és apad a víz a csatornákban, az nagyban javíthat a helyzeten. A húsvét utáni csendes időben már nem volt olyan probléma, ahol be kellett volna avatkozni.

Kedd reggel a Balaton átlag vízállása 133 centiméter volt, mivel az elmúlt napok kimondottan csapadékosak voltak a vízgyűjtő területeken - mondta a rádiónak Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője. (A 2018-as március, a negyedik legcsapadékosabb volt a Balaton vízgyűjtő területén.)

Március közepén bejelentették, hogy elkezdték a tó vízének leeresztését a Sió-zsilipen maximális sebességgel (60 köbméter/másodperc). A Sió-csatornában a gát alatt mért vízállás március 16-án pár centiméterrel megdöntötte az eddigi, 2006 elején mért rekord-magasságot, elérte a 300 centimétert.

Az eddigi leeresztés eredménytelenséget jelzi, hogy az OVF honlapján található adatok szerint március 16-én a Balaton vízszintje Siófoknál 129 centiméter volt, míg ma, április 4-én 138 centiméter.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

sandimaria, 2018.04.05 14:16

@Archer58: ?És ha a téli hónapokban szívnának a Dunából, ez lenne Európa legmelegebb tava télen.?. Hát nem tudom. Egy kis szivárgás híre biztosan meghozná a turisták kedvét. Szerintem maradjon inkább a hévizi tó télre.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

sandimaria, 2018.04.05 14:09

@antitroll: Nem a Zaláról, a Kaposról írtam, ami normálisan egy kis folyó, de időnként elengedte magát. Mivel a falu közepén folyik át, és van utca, ami a part felé lejt, ezért kellett az ártér, átvágták a töltést, és megcsapolták a folyót, még a falu előtt. Most nem tudom, mi van, nem járok arra. Az ártér és az utcánk között csak a 61-es út, és a focipálya volt, (ezért tudtunk lelógni, mert, ha a szomszéd nem szúrt ki bennünket, akkor már senki), de focipálya már vagy húsz méterrel magasabban volt, mint a rét, tehát senki nem volt veszélyben. (kivéve a hülyegyerekeket, de azért annyi eszünk volt, hogy nem eveztünk közel a folyóhoz, hogy ne kerüljünk a sodrásba). Már csak sztorizok, ez már az öcsém volt, a haverja mamája kenyeret akar sütni, keresi a dagasztóteknőt, nem találja. Az udvaron perlekedik a férjével, hogy hova tette, nincs a helyén. Valaki beszól az utcáról, ne keresse, most megy a Kapos felé, van négy lába. Az öcsém meg a haverja vitték a fejükön. Régi szép gyermekkor!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

antitroll, 2018.04.04 17:28

@sandimaria:
Egyébként részigazság amit írsz.
A környező időszakos vízbefolyások mind tempósan viszik a vizet a Balatonba. A hétvégén lenn voltam és csak a 200 méteres környezetünkben van két ilyen, ezek együttes vízhozama megfelel egy pataknak.
A talaj át van ázva, a sok csapadék miatt, most minden csepp ami leesik, az nem szivárog el, azonnal megindul a Balaton irányába. A Zala szintje egyébként nem is annyira kritikus, volt már ennél magasabb, sőt most néztem meg sem közelíti az I. fokú árvízvédelmi készültség szintjét.
A mostani helyzetet elsősorban a már említett befolyások és a meder forrásai együttesen okozzák.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

antitroll, 2018.04.04 17:23

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

antitroll, 2018.04.04 17:22

@antitroll:
Bocsánat, ha eladja négyet vehet belőle...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html