Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Több évre visszanyúló folyamat, pénzügyi szabálytalanságok sorozata vezetett a jelenlegi helyzethez - mondta Nyergesné Kovács Erzsébet (független) polgármester.

A 2800 lakosú, Csongrád megyei kisváros önkormányzata a tavalyi évet már 30 millió forintos szállítói tartozással kezdte, majd májusban - miután nem tudott eleget tenni adatszolgáltatási kötelezettségének - a Kincstár felfüggesztette a település normatív finanszírozását. Így külső cég segítségét kellett kérni, illetve könyvvizsgálót bíztak meg - tudatta a polgármester az MTI-vel.

A képviselő-testület 36 millió forintos hiánnyal fogadta el az önkormányzat tavalyi, 673 millió forintos főösszegű költségvetését - közölte Nyergesné Kovács Erzsébet.

A polgármester azt követően kezdeményezte az adósságrendezési eljárás elindítását, hogy a település az igényelt rendkívüli önkormányzati támogatás töredékét kapta csak meg. Elmondta, az áramszolgáltató már kikapcsolási értesítőt küldött és a városnak jelentős étkezési térítésidíj-tartozása is volt.

Az adósságrendezési eljárás keretében kirendelt pénzügyi gondnok felügyelné az önkormányzat gazdálkodását. A képviselők többsége azonban nem támogatta ezt, ehelyett arra tettek javaslatot, hogy a kisváros - külterületi szántók értékesítésével - rendezze a pénzügyi helyzetét. A pénzügyi bizottság határozati javaslatát elfogadva arról született döntés, hogy fizessék ki a 90 napon túli 6,7 millió forintos lejárt tartozást, majd január 15-ig készüljön likviditási terv, a hónap végéig pedig nagyon szigorú költségvetés - tette hozzá Nyergesné Kovács Erzsébet.

A polgármester hangsúlyozta, ha a képviselők nem hozzák meg a helyzet rendezéséhez szükséges, sokszor kellemetlen döntéseket, a többi között az önként vállalt feladatok elhagyásáról vagy minimálisra csökkentéséről, akkor a lejárt adósság gyorsan újratermelődhet.