Az Európai Ügyészség  rendszeréhez csatlakozó 20 uniós tagállam között nincs ott Magyarország, miközben Csehország, Szlovákia, Szlovénia és Románia részt vesz a szervezet munkájában - emeli ki a Népszava. Úgy tűnik, hogy a kormány ezzel támadási felületet nyitott magán.

Erre utal, hogy Újhelyi István, az MSZP európai uniós képviselője elmondhatta: szerinte a határokon átnyúló korrupciót vizsgáló szervezet elkerülése felér annak beismerésével, hogy az Orbán-kormány irányítása alatt az uniós források hamar elvesztik közpénz jellegüket.

A napilap az ügy kapcsán arra is felhívja a figyelmet, hogy a magyar ügyészség egy sor ügyben feltűnően lassan végzi a muinkáját. Például az Öveges program miatt indított nyomázás három éve tart, és még mindig nincs gyanúsítottja. Pedig az EU csalás elleni hivatala, az OLAF javaslatára egy éve különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt kutakodnak.

Az OLAF ajánlására 18 bűnügyben indult nyomozás, amelyek közül egyes esetekben elévülés miatt már meg is szüntették az eljárást.

A lap emlékeztet arra is, hogy Hadházy Ákos, az LMP társelnöke a napokban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem uniós szerződései miatt tett feljelentést hűtlen kezelés gyanújával. Az egyik esetben például az intézmény tízmillió forintot fizetett egy helyettes államtitkárnak egy állítólag egy hónap alatt megírt 902 oldalas oktatási szakanyagért.

(A nyitókép forrása: Shutterstock.com)