Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása nyerte a legjobb filmnek járó Arany Medve díjat a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) szombat esti díjkiosztóján - adta hírül az MTI.

A 18 év után új nagyjátékfilmmel visszatérő rendező munkája a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (Fipresci) díját, az ökumenikus zsűri díját és a Berliner Morgenpost című lap olvasói zsűrijének díját is elnyerte.

Az Arany Medve átvétele után mondott beszédében Enyedi Ildikó úgy fogalmazott: "egyszerű filmet akartunk csinálni, mint egy pohár víz, a munka mégis nagyon kemény volt". A legnehezebb az volt benne, hogy miként "rejtsék el" az alkotásban a film témáját, amely csak "jószívű" embereknek mutatkozik meg. A Berlinalén nemcsak a zsűriről bizonyosodott be, hogy "nagy szíve van", hanem a nézőkről is, akik "csodálatosan" fogadták az alkotást - tette hozzá a rendező.

A rendező 2015-ben kezdte el a film készítését. A Testről és lélekről forgatókönyve - korábbi munkáitól eltérően - nagyon gyorsan, alig néhány hét alatt készült el, alapgondolatát Nemes Nagy Ágnes Védd meg című versének néhány sora ihlette. A film Mária (Borbély Alexandra) és Endre (Morcsányi Géza), két olyan ember találkozásáról szól, akik a nappali világban ugyan munkatársak, de nem igazán ismerik egymást, éjjelente viszont régóta ugyanazt az álmot álmodják. A mindannyiunkban rejtező titkokról és szenvedélyekről szóló alkotást február 10-én mutatták be a Berlinalén.

Enyedi Ildikó alkotása az Inforg-M&M Film gyártásában, a Magyar Nemzeti Filmalap 420 millió forintos gyártási támogatásával készült. Producerei Mécs Mónika mellett Muhi András és Mesterházy Ernő, operatőre Herbai Máté. Főszereplője Borbély Alexandra, a budapesti Katona József Katona József Színház társulatának tagja és Morcsányi Géza, akinek ez az első színészi alakítása. A filmben látható többek között Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin is.

42 éve nem volt ilyen

Magyar alkotás eddig egyszer nyert Arany Medvét: Mészáros Márta Örökbefogadás című drámáját 1975-ben tüntették ki a Berlinale legfőbb elismerésével.

A film gyártását támogató Magyar Nemzeti Filmalap vezetője, Havas Ágnes az MTI-nek azt mondta, hogy "hatalmas elismerés ez a sok-sok díj. Nagyon örülünk, hogy megállíthatatlanul folytatódik a magyar filmek diadalútja a legfontosabb nemzetközi seregszemléken. Gratulálunk az alkotóknak! Nagyon büszkék vagyunk rájuk".

A Berlinale a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás filmfesztiválok sorában. Legfőbb díjaiért - az Arany Medvéért és a fő alkotói kategóriákban kiosztott Ezüst Medvéért - 18 alkotás versenyzett az idén. A vasárnap véget érő 11 napos fesztiválon valamennyi szekciót együttvéve 403 alkotást mutattak be.

Díjjal tér haza a szemle másik magyar nagyjátékfilmje, Török Ferenc 1945 című alkotása is: a szerzői filmek és innovatív zsánerfilmek legújabb tendenciáit felvonultató Panoráma szekcióban bemutatott dráma a harmadik díjat kapta a közönségszavazáson. A szekcióban 43 országból 50 nagyjátékfilmet mutattak be.

A Generation elnevezésű szekcióba meghívást kapott Lovrity Anna Katalin Vulkánsziget című animációs rövidfilmje, Máté Bori The Headless Appearance című kétperces absztrakt filmje pedig a fesztivállal párhuzamosan futó Kritikusok Hete válogatásába került be - írta az MTI.