Hangsúlyozta, az MNB vezetésének tagjai közösen, egységesen hozták meg a szakmai döntést a szervezeti átalakulásról, amelynek révén felügyelete alól elkerült a "pénzügyi stabilitás" szakmai terület. Hozzátette, továbbra is fontos területekért felel mint az MNB alelnöke, így a jegybank monetáris politikájáért, a monetáris eszköztárért és a devizatartalékok kezeléséért. Szakmai döntés született arról, hogy a mikro- és a makroprudenciális irányítást szervezetileg szét kell választani - jegyezte meg, és kiemelte, a szakmai munka magasabb szintű ellátását biztosítja, hogy ezentúl főleg a monetáris politikára koncentrál.

Nagy Márton március elsejével távozott a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elnöki posztjáról, amely szavai szerint szintén szakmai döntés volt. Az elmúlt évben ugyanis a tőzsde megerősödött, jó irányba halad, így nincs szükség arra, hogy mint MNB alelnök továbbra is felügyelje a BÉT működését, fejlődését - jegyezte meg az MTI szerint.

Nagy Márton a Világgazdaság konferencián ismét hangsúlyozta azt is, a jegybank véleménye szerint idén nincs szükség devizakötvény kibocsátására.