A Fidesz alelnökét azért perelte be tavaly az EKINT, mert 2017 március 17-én a Mandineren megjelent nyilatkozatában azt állította, hogy - az ő szavaival szólva - a szervezet Közhasznúsági jelentésében meghatározottnál "sokkal, de sokkal nagyobb lóvét" kapott Soros György alapítványaitól.

"Súlyos vád, amely ha igaz lenne, akkor meghamisítottuk volna a közhasznúsági jelentésünket" - írja közleményében az EKINT, amely szerint Németh ezt az állítását azzal tetézte, hogy mindezt a nemzetbiztonsági szolgálatoktól tudja, mégpedig úgy, hogy a szolgálatok a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén nyilatkoztak erről, amit az ellenzéki képviselők is hallottak.

Az EKINT első fokon megnyerte a pert a Fővárosi Törvényszéken 2017. december 1-én. Németh Szilárd az Eötvös Károly Intézet jóhírnevét sértő állításait nem tudta bizonyítani.

Híresztelése azért is fenyegető, mert jogszerűen csakis bűncselekménnyel, illetve terrorgyanúval illetett személyeket, gonosztevőket szabad lehallgatni. Szél Bernadett, a bizottság tagja korábban sajtótájékoztatón közölte, hogy a bizottság jegyzőkönyveinek tanúsága szerint az Eötvös Károly Intézetről a bizottság ülésein szó sem esett.

Mindezek következtében Németh Szilárdnak hamis tényállításai miatt nyilvánosan meg kell követnie az Eötvös Károly Intézetet és sérelemdíjat is fizetnie kell.

Képünk forrása: MTI Fotó/Kovács Tamás