Ruskáné Takács Anita elmondta, a Hűtőház utcai műanyag-feldolgozó üzem raktárépülete kapott lángra a hajnali órákban. A tető beszakadt, ezért az oltást főleg kívülről végzik.

A raktár mellett tárolt anyagok szintén meggyulladtak, maradványaikat targoncákkal szállítják el. A tulajdonos azt közölte, hogy az épületben veszélyes anyag nem volt, és a mobil labor mérései se mutattak ki káros anyagot a levegőben - tette hozzá a szóvivő.

A mintegy 1400 négyzetméter alapterületű raktárépület oltását a győri, pannonhalmi, csornai, mosonmagyaróvári és a kisbéri hivatásos tűzoltók végzik több mint tíz járművel. A helyszínen van az emelőkosaras autó is.

A megyei katasztrófavédelem arról is tájékoztatta az MTI-t, hogy néhány száz méterre a raktártűztől, egy másik helyszínen kétezer köbméternyi, olajjal szennyezett fémforgács izzik, illetve részben ég. Ott a lébényi önkéntesek oltanak.

Egész nap tarthat az oltás

Egész nap tarthatnak az oltási és a kiegészítő munkálatok Győrben, a Hűtőház utcában, ahol szombat hajnalban kigyulladt egy raktárépület - közölte a Győri Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője délben. Sári Ákos szerint a vasbeton tetőszerkezet beszakadt, a romok alatt lappangó égés van, ezért az életveszélyes épületbe továbbra sem tudnak bemenni a tűzoltók.

A tulajdonos azt közölte, hogy az épületben veszélyes anyag nem volt, és a mobil labor mérései se mutattak ki káros anyagot a levegőben.

A mintegy 1400 négyzetméter alapterületű üzem- és raktárépület oltásán, valamint utómunkálatain öt hivatásos tűzoltó-parancsnokság dolgozik 45 emberrel és 13 járművel. A helyszínen van az emelőkosaras autó és két erőgép is.
A területet lezárták, a tűz körülményeit vizsgálják. A négyes kiemelt fokozatú riasztás továbbra is érvényben van. Néhány száz méterre a raktárépülettől, egy másik helyszínen kétezer köbméternyi, olajjal szennyezett fémforgács izzott, illetve égett. Ott már befejezték az oltást.