Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Fennállásának egyik legnagyobb beruházási programját hajtja végre a Gyermelyi Zrt. A hazai tészta- és tojáspiacon a legnagyobbnak, a lisztpiacon pedig meghatározónak számító cégcsoport 2017-ben 22,7 milliárd forint árbevétel mellett 1,8 milliárd forint nyereséget könyvelt el, miközben 8,1 milliárd forintot fordított fejlesztésre. Ezek közül a legnagyobb az új tésztagyár építése volt, amelynek eredményeként megduplázódik, évi 65-70 ezer tonnára nő a vállalat kapacitása.

"Ez elég lenne akár a teljes magyar fogyasztás kielégítésére. Az új üzemrész nemrégiben kezdte meg a próba működését, és ezzel az egész régió egyik meghatározó üzemévé válik a Gyermelyi tésztagyár, amelynek a fő piaca továbbra is a hazai marad, de a kapacitásbővítés megteremti az export dinamikus bővítésének a lehetőségét is" - idézi a Gyermelyi Zrt. közleménye Bokros Gábor marketing igazgatóhelyettest.

A több mint ötszáz főt foglalkoztató, teljesen magyar magántulajdonban lévő vállalatcsoport ezen felül megépítette a harmadik automata magasraktárát, ahová a be- és kitárolást már önjáró rakodóeszközök végzik, valamint befejezte új takarmánygyárának építését a baromfitartás későbbi fejlesztésének alapjaként.

A Gyermelyi három tojófarmjáról évi 135 millió tojás kerül ki. Magyarország legnagyobb tojástermelőjeként a cég nemcsak a tésztagyártásához szükséges tojásmennyiséget termeli meg, hanem a fogyasztói piacon is meghatározó szereplő. Ugyanez igaz a két malmára is, hiszen az ezekben őrölt liszt a saját felhasználásán túl bolti forgalomba és nagy felhasználókhoz, például pékségekhez kerül. A Gyermelyi teljes termelési vertikumot működtet, a cégcsoport mintegy 8 600 hektáron növénytermesztéssel is foglalkozik, így malmokba kerülő búza, már a vetőmag nemesítéstől kezdve kontrollálva van.

Gyártósor a Gyermelyi Zrt. üzemében, Kép forrása: Napi.hu/Kiss Gergely