Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A digitális hr-nek a gyakorlatban három fókusza van: az ember, a munkafolyamat és a platform. Ebből is leginkább az ember (45 százalék) van a központban, hiszen az ő igényeit kell kielégíteni, de ugyanennyire fontos a munkafolyamat (45 százalék) maga, így a technológia (10 százalék) csak a kisebb részét jelenti a folyamatnak - mondta a Napi.hu HR-vezetők Országos Konferenciája 2018 elnevezésű konferenciáján Csaposs Noémi, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének elnöke.

A digitalizációt nem szabad muszájként felfogni, hanem úgy közelítsünk hozzá, hogy ezzel értéket fogunk teremteni - adott egy tanácsot az elnök, aki szerint amennyiben létrejön egy jól működő digitális hr-stratégia, úgy rengeteg adminisztrációs terhet meg lehet spórolni.

Mitől jó tehát a digitális hr? Felhasználóbarát, ami például munkavállalói élményt ad, költségcsökkentő tényező, értékes adatforrásokat és rugalmas menedzselést ad, illetve nem utolsósorban sokkal könnyebb lesz optimalizálni nemcsak a hr, hanem a vállalat életét is. Fontos még a skálázhatóság is, hiszen így derülhet ki, hogy ki a jó munkavállaló, ki a jó vezető. Éppen ezért Csaposs szerint a digitális hr nemcsak az üzletnek és a munkavállalónak jó, legalább olyan fontos a cég életében, mint például a kereskedelem, hiszen kevesebb költség által magasabb értéket tudunk ezáltal teremteni.

Ez már nem a jövő

A technológia ma már a vállalkozások rendelkezésére áll, hiszen a hr minden területén számtalan innovációval találkozhattunk az elmúlt időszakban. Ilyen a mesterséges intelligencia (AI) is - mondta Szertics Gergely, az AI Partners ügyvezető igazgatója.

Ma már lehetőség van arra például, ha valaki videóinterjúval jelentkezik egy állásra, akkor azt sok szempont szerint elemezni tudjuk, majd ezeket az adatokat össze lehet vetni a legjobban bevált dolgozókkal. A Hilton például már használja ezt a rendszert és jelentősen csökkenteni tudták vele a kiválasztással járó kellemetlenségeket - mondta Szertics.

A mesterséges intelligencia a hálózatelemzésnél is jól jöhet. Egy szociális kapcsolatokat felmérő kutatásnál például sokkal jobban lehet látni, hogy kik azok a dolgozók, akiknél érdemes elhinteni az információkat, hiszen sok kollégával vannak kapcsolatban, illetve kik azok akik vélhetően távoznak nemsokára - ők ugyanis jellemzően kevesebb interakcióval rendelkeznek.

Középpontban az egészségügy

A beteg munkavállaló kétség kívül rengeteg pénzbe kerül a cégnek, ezért a munkavállaló egészség versenyképességnövelő tényező is. Amennyiben a dolgozó nem teljesen egészségesen megy be dolgozni, úgy a teljesítménye is csökken, ami a vállalatra is hatással van - mondta Kiss András, a Budai Egészségközpont marketing és értékesítési igazgatója, aki szerint egy cégnek érdemes végiggondolnia, hogy milyen típusú veszélyek fenyegetik a dolgozókat.

"Sokan meglepődnének, hogy akár egy irodában is mennyi veszély fenyegeti a dolgozókat. És akkor még nem beszéltünk a pszichoszociális kockázatokról, a stresszről és a fokozott pszichés terhelésről" - hangsúlyozta Kiss.

A menedzserek egészségügyi vizsgálatai során kiderült, hogy a szem betegségeivel találkoznak a leggyakrabban az orvosok, de kiemelt helyen van az emésztőrendszeri, illetve a csont- és izomrendszeri betegségek, ahogy a szív és az erek betegségei is egyre nagyobb kihívást jelentenek. Ez utóbbi azért is fontos, mert egy ilyen betegség kialakulása a KSH adatai szerint akár 40 napnyi kiesést is jelenthet a cégnek.

A jövőbeli változásokkal kapcsolatban elmondta, hogy az egészségbiztosítás adómentessége valószínűleg meg fog szűnni a jövőben, akár már januártól, de például az egészségpénztárakon keresztül még mindig kedvezőbb lesz ezt nyújtani a munkavállalónak, mint a munkabért.

Átalakuló cafeteria

Az új adóváltozások után is van élet a cafeteria-piacon - indította előadását Hegedüs Sándor, az RSM Hungary Zrt. adóüzletágának vezetője, majd arról beszélt, hogy 100 forint adómentes juttatás után 181,95 forint bérköltséget fizetett a munkáltató, 134,5 forintot, ha béren kívüli juttatásról volt szó és 140,71 forintot, ha egyes meghatározott juttatásokról beszélünk.

A jövő évi változásokkal kapcsolatban elmondta, hogy jelentősen csökkenni fognak a cafeteria-támogatás lehetőségei. A legnépszerűbb vélhetően a SZÉP-kártya marad, hiszen például a bölcsődei, óvodai szolgáltatásokra nyújtott támogatás nem mindenkit érint, ahogy az üdülési szolgáltatás és a csekély értékű ajándék sem sokakat ér el. A munkavállalói résztulajdonosi program (MRP) is egy lehetőség a cégek számára, ezzel már több magyar cég él - mondta Hegedűs, aki szerint ennek a módnak az adózása nagyon kedvező, ám az adminisztráció igen bonyolult.

Az biztos, hogy a cafeteria-rendszer kidolgozása sokkal nehezebb mint eddig, hiszen kevesebb rutinmegoldás áll rendelkezésre - emelte ki az RSM Hungary Zrt. adóüzletágának vezetője, aki szerint érdemes figyelembe venni többek közt a helyi sajátosságokat is.

Gondok a munkaerőpiacon

2020-ra valószínűleg telítődni fog a munkaerőpiac Magyarországon, de lesz továbbra is 2-300 ezer betöltetlen munkahely, mert nem találkozik a kereslet a kínálattal - mondta Bauer Dávid, a Mol Magyarország hr-igazgatója.

Szerinte gyakori probléma, hogy az álláshirdetések nem egyértelműek: bruttó vagy nettó bér "Nagyon nem mindegy, mégis sokszor nem derül ki a hirdetésből. Amit a hr-es éppen ezért megtehet, hogy pontosabban kommunikál."

Bauer szerint legalább ennyire fontos a belső és külső egyensúly. "Egy cég azt hirdette, hogy minden új belépő 500 euró bónuszt kap. A vége több hónapos sztrájk lett. Ez is mutatja, hogy ugyanúgy kell figyelni a belső és külső munkavállalókra is" - emelte ki a Mol Magyarország hr-igazgatója.