A kockázati tőkepiacon fontos az állam szerepe, mivel itt 2010-ig nemigen volt tranzakció, ezután azonban a Jeremie-programnak köszönhetően felpörgött a szektor - mondta Bernáth Tamás, az MFB Zrt. elnök-vezérigazgatója az idén negyedik alkalommal megtartott Venture Capital Summiton, melynek a Napi.hu is a médiatámogatója.

A program segítségével létrejött 29 tőkealap átlagosan 360 millió forintot fektettek be a 353 kedvezményezett társaságba, főképp az észak-magyarországi és közép-dunántúli régióban. A cégek átlag életkora 2-3 év, így 90 százalékuk nem érett a kiszállása, ezért Bernáth reményei szerint az exitekre a következő években kerül majd sor.

Az eddigi eredmények alapján 4 esetben beszélhetünk a befektetők abszolút nyereségéről, 12-15 esetben mérsékelten nyereséges volt az exit, míg 11 esetben egyértelműen veszteséget termelt a kockázati-tőkebefektetés - mondta az elnök-vezérigazgató, aki ugyanakkor azt is hozzátette, hogy nagy eredményeket azért sem kell várni, mivel egy alapkezelő is nagyjából 5 év alatt jön bele az üzletbe.

A tanulság

A bankvezér szerint bár sikerült elindítani egy folyamatot az országban, a korszak tanulsága, hogy életközelibb és jobb szabályozás kell. Példaként elmondta, hogy a Jeremie-programokkal 2-6 milliárd forint közötti alapok jöttek létre, ami "túl kicsi", így ezen a jövőben változtatni szándékoznak.

A következő Jeremie-kör változásai közül továbbá kiemelte, hogy egyszerűsíteni fogják a szabályozást, de jobban ösztönöznék a magántőke bevonását i - például kedvezőbb adózással. Ezen felül az intézményi hátteret is erősítenék, hogy meglegyen a teljes logisztikai támogató infrastruktúra. Erre azért is van szükség, mert a kezdő cégek sokszor nem tudnak olyan tervet letenni az asztalra, ami vonzó egy bank számára.

Bernáth emellett úgy vélte, hogy bővíteni kell a támogatandó kedvezményezettek körét is, ennek keretében 5 évről 7 évre emelik a céges korhatárt, amíg beléjük lehet fektetni. Ugyancsak változás, hogy életszakaszbeli megkötés helyett "konkrétabb és jobban definiált" kritériumokat adnak majd meg.

Erősebb állami részvétel és kevesebb, de nagyobb alapok

A 12 hónapos időszakokra meghatározott befektetési korlátot is eltörlik, mivel ez "nem volt életszerű", ahogy az egy vállalkozásnak nyújtható összeg is jelentősen megnőhet, 2,5 millió euróról akár 15 millió euróra. Engedni fogják a kiváltási tőkét, azaz az üzletrészt vásárlását, ahogy bővülni fog a bevonható közvetítők köre is. A tervek szerint legalább hat évre emelik a befektetési időszakot, miközben nagyjából a felére vágnák az alapkezelők számát.

Az elképzelések szerint erősebb lesz az állami részvétel és nagyobb méretű alapok lesznek - mondta Bernáth, aki szerint akár nyáron megjelenhet egy közel 76 milliárd forintos alap, Intelligens Szakosodási Kockázati Tőkeprogram néven.

A vállalkozói szellemet is erősíteni kellene

Fontos még a vállalkozói szellem erősítése a lakosság körében, így például ennek a társadalmi megítélésére is rágyúrnának, illetve minél több vállalkozónak adnák meg a második esélyt, azaz segítnék, hogy valaki egy bukás után ne adja fel a pályát, hanem a tapasztalatait felhasználva indítson újabb vállalkozást.

Az cégek oktatása is legalább ennyire fontos, hiszen máig problémát okoz, hogy sokan nem tudnak életképes üzleti tervet készíteni - mondta Bernáth. Az MFB vezetője szerint az is kihívás, hogy rengeteg magyar kis- és középvállalkozás (kkv) jutott el arra a pontra, hogy alapítója elért egy olyan kort, amikor átadná a stafétabotot, ám nem tudja kinek.