Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Hernádi Zsolt hangsúlyozta, hogy az olajipar válsága nem a járvánnyal kezdődött, a koronavírus csak felnagyította a nehézségeket. A termelési korlátozások fellazulása, valamint az új technológiák miatt régóta túlkínálat uraltja világpiacot - írja az MTI.

A bővülést a kereslet növekedése korábban sem követte, a járvány kitörésével pedig olyan helyzet alakult ki, ami meglepte az olajipari cégeket.

A termékeik 65 százalékát felhasználó közlekedés visszazuhant, a hordónkénti 70 dolláros olajár 18 dollár alá csökkent, és ma is alig haladja meg a 40 dollárt, miközben a palaolajat 50 dollártól lehet nyereségesen kitermelni. Az olajipari cégek árfolyama 40-50 százalékkal csökkent tavalyhoz képest, és évekig is tarthat, amíg visszazárkóznak a korábbi szintre.

A Mol áprilisban az üzemanyagok 45 százalékos keresletcsökkenésével szembesült. A cég sokféle változással számolt, de a felvevőpiac ilyen szintű visszaesését 2030 után várta - mondta Hernádi Zsolt. A Molnak emellett - hangsúlyozta - figyelembe kell vennie az alternatív üzemanyagok, és az elektromos autók térnyerését is, legfőképpen pedig azt, hogy a fosszilis energiahordozók idővel teljesen kiszorulnak majd a közlekedésből.

Nem lehet kérdés, hogy hosszú távon az olajat nem elégetni kell, hanem anyagában, vagyis a műanyaggyártás alapanyagaként hasznosítani, ezzel párhuzamosan viszont választ kell találni az energiaátállás kérdésire. Ma még világszerte az összes felhasznált energia több mint 80 százaléka, Európában 75 százaléka fosszilis eredetű. Ilyen nagy arányú szükséglet kiváltáshoz egyszerre kell bővíteni a megújuló és a nukleáris energia forrásait, és jelentősen javítani kell az energiafelhasználás hatékonyságát.

Az átalakulás költséges és hosszú lesz, az átgondolatlan, erőltetett változtatásoknak súlyos társadalmi következményei lehetnek.

A fenntarthatóság és az energiafelhasználás egyensúlyát úgy kell megtalálni, hogy az ne veszélyeztesse az ellátás biztonságát. A Mol már korábban is jelentős összegeket fordított arra, hogy csökkentse az üzemei károsanyag-kibocsátását, és az autógyártókkal együttműködve olyan üzemanyagokat fejlesztett, amelyek a korábbiaknál kevésbé terhelik a légkört - tette hozzá.

A társaság vezetője a következő évtized fontos feladatának azt tekinti, hogy a Mol a jelenlegi 75 százalékról 50 százalékra csökkentse a közlekedés számára üzemanyagot termelő finomítói kapacitás arányát, emellett új szolgáltatásokat és tevékenységeket alapozzon meg. Az olaj hamarosan már más szerepet fog betölteni a világgazdaságban, mint eddig, így a vállalat szerkezeti átalakulásának is ehhez kell igazodnia - mondta Hernádi Zsolt.