Nagyon megjárhatja, aki nem foglalt helyet nyaralásra

A jó nyaralási lehetőségek jelentős részét már lefoglalták azok, akik időben kitalálták, hova szeretnének utazni, semmi esély arra, hogy last minute kedvezményeket adjanak az utazási irodák.
Komócsin Sándor, 2018. március 6. kedd, 09:30

Az utazási irodák ugyan két számjegyű tempóban bővítik ajánlataikat az idei nyaralási szezon előtt, ám nem számítanak arra, hogy last minute ajánlatokkal kell csábítaniuk az utolsó pillanatban jelentkezőket - írja a Világgazdaság. Már az elmúlt évben is pórul jártak azok, akik ezekre a kedvezményekre vártak.

Az irodák tapasztalatai szerint a legjobb helyeken már minden szállást lefoglaltak az elő- és a főszezonra, mert egész Európára jellemző a kereslet erősödése. A cégek ezzel egyidejűleg majdnem háromszor több előfoglalást jegyeztek fel, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Van olyan ügynökség, amely tavaly útjainak felét eladta az előfoglalási szezonban, és idén arra számít, hogy még ennél is jobb arányt ér el. Másoknál több mint egyharmadával nőttek az előfoglalások, amiben szerepet játszhatnak a last minute ajánlatoknál nagyobb kedvezményt kínáló firs minute ajánlatok.

A fotó forrása: Pixabay

HOZZÁSZÓLÁSOK