A nemzetgazdasági beruházások volumene több mint 20 százalékkal vagyis ötödével esett vissza éves bázison a második negyedévben. Ekkora beszakadást évek óta nem produkált a magyar gazdaság, az első negyedévben is "csak" 16,6 százalék volt a mínusz.

Akárcsak az első negyedévben, a másodikban is az európai uniós forrásból finanszírozott fejlesztések befejeződése okozta az vaskos visszaesést. Ez egyébként a költségvetési szervek beruházásait érintette a legnagyobb mértékben.

A gép- és berendezésberuházások lényegében stagnáltak, az építési beruházások ugyanakkor 37 százalékkal estek vissza. A nemzetgazdasági ágak többségében a beruházási aktivitás csökkent, a legnagyobb mértékben (71 százalék) - a korábbi negyedévhez hasonlóan - a vízellátás, szennyvíz gyűjtése, hulladékgazdálkodás ágban. A szállítás, raktározás nemzetgazdasági ág beruházásainak volumene - elsősorban az uniós forrásból finanszírozott útépítések és útfelújítások befejeződése miatt - 65 százalékkal csökkent.

A kivételek

Voltak ugyanakkor olyan ágazatok, ahol a nőtt a volumen. A kormány által kedvelt sportberuházások miatt a művészet, szórakoztatás, szabadidő nemzetgazdasági ágban 26 százalékos volt az emelkedés. Szintén számottevően bővült a beruházási teljesítmény a kereskedelem, gépjárműjavítás (21 százalék), valamint - részben a korábbi években elhalasztott fiókfelújítási munkálatok következtében - a pénzügyi, biztosítási tevékenység (16 százalék) területén.

A nemzetgazdasági beruházások több mint harmadát képviselő feldolgozóipar fejlesztései 11 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Az alágak többségében a beruházási aktivitás nőtt, jelentős mértékben - egy tűzihorganyzó üzem létesítése miatt - a fémalapanyag és fémfeldolgozó termék gyártásában, továbbá - egy játékgyártáshoz kapcsolódó nagyberuházásból kifolyólag - az egyéb feldolgozóipar területén, valamint - egy zöldmezős gumiabroncsgyár építése kapcsán - a gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártása alágban.

NGM: átmeneti a beruházások mérséklődése

A következő időszakban a beruházások jelentős erősödését várja a kormány, csak a nagyvállalatok közel 1000 milliárd forint értékben jelentettek be fejlesztéseket - reagált a KSH adataira a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Az NGM becslése szerint a kedvezőtlen folyamatok ellenére a beruházási ráta 20 százalék körül alakult, ami meghaladja az EU átlagát.

Az első féléves visszaesés hátterében elsősorban az előző uniós költségvetési időszak fejlesztéseinek kifutása áll, de a második negyedévben már lendületet vettek az új ciklus kifizetései is és várakozás szerint további bővülés lesz az év hátralévő részében - bizakodik az NGM.

A kis- és középvállalkozások beruházási aktivitására az alacsony hozamkörnyezet és a kedvező üzleti klíma mellett ösztönzően hat a 2016-os évre meghirdetett, kifejezetten beruházás-fókuszú hitelprogram is. Az első hat hónap során összesen 3420 lakás épült az országban, amely 10,9 százalékos bővülést jelent éves összehasonlításban. A lakáspiacon beindult kedvező tendenciák az elkövetkező negyedévek során várhatóan tovább erősödnek, ugyanis az Otthonteremtési Program jelentős lökést ad a lakáspiac keresleti és kínálati oldalának egyaránt, így az NGM előrejelzése alapján 2016-ban várhatóan 13 ezerre emelkedik az épített lakások száma - véli a minisztérium.