Nagyot bukhat vagy nyerhet a Fidesz

Az Országgyűlés mai ülésén szavaz az alaptörvény hetedik, Orbán Viktor miniszterelnök által javasolt módosításáról, amely tiltaná idegen népesség Magyarországra telepítését. Az előterjesztés elfogadásához valamennyi képviselő kétharmadának támogatására, vagyis legalább két ellenzéki szavazatra is szükség van.
MTI, 2016. november 8. kedd, 08:21

Az ülés reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a képviselők összesen tizenkét előterjesztésről szavaznak, köztük az alkotmánymódosításról is, amely a kormányfő szerint azt az új egységet fejezi ki, amely a kvótareferendum után jött létre. "Az alkotmányos identitás kérdése a jövő egyik fontos, de az is meglehet, hogy legfontosabb kérdése, és egyben a Brüsszellel fennálló vitáink summázata is" - fogalmazott a miniszterelnök javaslata tárgyalásakor.

Az öt cikkből álló változtatás értelmében bekerül az alaptörvénybe, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be, idegen állampolgár - a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek kivételével - Magyarország területén az Országgyűlés által megalkotott törvény szerinti eljárásban, a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelme alapján élhet.

Korábban egyik ellenzéki képviselőcsoport sem támogatta feltétel nélkül a módosítást, így kérdéses, hogy a kétharmados indítványt el tudják-e fogadni. A Jobbik ugyanis a letelepedési kötvény megszüntetését támasztotta elvárásként, míg az MSZP szükségtelennek tartja a változtatást, ezért már a javaslat tárgyalásában sem vett részt, az LMP pedig jelezte, nem nyomnak gombot a szavazáson.

Döntés várható továbbá a tavalyi költségvetési zárszámadásról, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jövő évi költségvetéséről, valamint a dohánytörvény módosításáról is.

A szavazások után kilenc javaslat általános vitáját bonyolítják le a második ülésnapon. Ekkor kerülnek terítékre például a közbeszerzési és közlekedési törvények módosításai, valamint a nemzeti turizmusfejlesztésről szóló törvényjavaslat.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

isabella, 2016.11.08 11:36

Nemcsak az amerikai választópolgárok dühösek, hanem a magyarok is!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2016.11.08 11:26

Mindenhol az intuíció, a megérzés a legfontosabb, és úgy látszik, hogy ebben az Orbán Viktor a legjobb ebben az országban, bár én sohasem fogok rájuk szavazni többé.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2016.11.08 11:25

A kiüresedő Jobbik, ha 2013-ban felvállalja az állampolgári alapjövedelmet, mivel az emberek őket tartották a szegények pártjának, most nem lenne ebben a helyzetben.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2016.11.08 11:23

A Fodor Gábor felesége, ha jól tudom, a Fideszben államtitkári pozíciót kapott. Ezek után kit lehet itt komolyan venni?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2016.11.08 11:22

2013. óta, amikor az embereknek még azt sem hozta egyik párt sem a tudomására, hogy az EU-ban meg lehet szavazni az állampolgári jogon járó alapjövedelmet, számomra nem létezik ebben az országban ellenzék, miután ők a nyolcvanmillió forintot fejenként zsebre tették a választáskor párttól függetlenül. És a nép miből éljen?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html