Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Idén júniusban a gabonafélék ára 13,4, a zöldségféléké 2,1 százalékkal esett vissza az egy évvel ezelőtti hasonló időszakhoz képest. A burgonya ára viszont 30 százalékkal nőtt, ami az újburgonya piaci megjelenésével magyarázható - közölte a KSH.

A gyümölcsfélék ára 16,1 százalékkal emelkedett a tavalyi júniusi árakhoz képest, a termékcsoport árindexét jellemzően az ebben az időszakban értékesített meggy 15 százalékos áremelkedése határozta meg. Az élő állatok termelőiár-szintje 7,8, az állati termékeké 15,8 százalékkal lett alacsonyabb.

2015. január-júniusban az előző év azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak 6,9 százalékkal, ezen belül a növényi termékeké 5,9, az élő állatok és állati termékeké 8,6 százalékkal csökkentek.

A mezőgazdasági termelés ráfordítási árai 1,8 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbi szinthez képest, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 2,5 százalékos csökkenéséből, illetve a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 3 százalékos növekedéséből adódott. A folyó termelőfelhasználás árszínvonalának mérséklődése az energia és kenőanyagok (10,3 százalék), illetve a takarmányok (6,9 százalék) árának csökkenéséből, valamint az állatgyógyászati termékek (3,3 százalék), növényvédő szerek (2,7 százalék) és a műtrágyák (3 százalék) kismértékű árnövekedéséből tevődik össze.

Az agrárolló (a mezőgazdasági termelőiár- és ráfordításiár-index hányadosa) értéke 2015. január-júniusban 94,8 százalék volt, azaz 2014 azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak nagyobb mértékben csökkentek, mint a ráfordítási árak - tette hozzá a KSH.