A piackutató cég szerint a mostaninál nagyobb mutatót a magyar fogyasztók bizalmi indexe legutóbb 2010 második  negyedévében ért el, akkor 65 ponttal.

Összességében az európai bizalom már a harmadik egymás után következő negyedévben nőtt. Harminckét vizsgált ország közül egyik negyedévről a másikra huszonegyben lett nagyobb az index. Így a kontinens átlaga 79 pont után 81-re emelkedett. A globális átlag a második negyedévi 96 pont után rekordot jelentő 99-re nőtt. Ez a legnagyobb mutató a Nielsen felmérésének 2005 óta tartó történetében.

Az index három összetevője közül a magyar válaszadók vásárlási kedve nőtt leginkább: A jelenlegi időszakot, figyelembe véve az árakat és saját pénzügyi lehetőségeit a válaszadók immár 21 százaléka tartja megfelelőnek arra, hogy megvegye, amit szeretne vagy amire szüksége van. Ez az arány még csak 17 százalékot ért el az előző negyedévben. Hazánkban saját személyes pénzügyi kilátásairól a következő tizenkét hónapra vonatkozóan kisebb-nagyobb mértékű pozitív előrejelzést átlag 24 százalék adott, a második negyedévi 22 százalék után. Javult, ha csak egy százalékponttal is az index harmadik alkotó elemének mutatója: országunkban a munkahelyi kilátásokat jónak a következő tizenkét hónapban a megkérdezettek 14 százaléka látja. Ez egy százalékponttal több, mint a második negyedévben.

Jobban bizakodunk, mint a dánok

Globálisan folytatódik a gazdasági bizonytalanság időszaka, és ez "megkeverte" a trendeket. Bár az USA-ból  különböző gazdasági jelzések érkeznek, a fogyasztók bizalma erősödött és a fogyasztók költése mozgatja a gazdaságot. Európában vegyesebb a bizalom, az ország-specifikus gazdasági  körülmények különbségei következtében. Növekvő bizalom jelzi Olaszországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban, hogy javul a munkaerő piaca, viszont Oroszországban a bizalom zuhant, mivel hanyatlik a gazdaság.

Az index legnagyobb növekedést elért tizenhárom országa közül tizenegy európai. Közéjük tartozik plusz hat ponttal Magyarország is.  Az európai listavezető dánok 109-es indexe három ponttal kisebb a második negyedévinél - állapítják meg a Nielsen felmérésében.