Nagyot ugrott az ipari paripa

Jól indult az év a magyar iparban.
Napi.hu, 2014. március 6. csütörtök, 09:00

Idén januárban a magyar ipar termelése 6,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - adta hírül előzetes adatát a KSH. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan indexszel. Az előző hónaphoz képest - szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva - az ipari termelés januárban 3,1 százalékkal emelkedett.

Az erős évkezdet azért is jó hír, mert 2013. januárban a termelés volumene 1,7 százalékkal zsugorodott. Emellett a jelek szerint "bejött" az is, hogy az MLBKT által számolt beszerzési menedzser index (BMI) januári értéke igencsak magas, 57,9 pont lett. Igaz a kiugróan erős első hónap után 3,6 százalékpontos kisebb lett a februári mutató, azaz ennek alapján az ipari dinamika várhatóan kisebb lesz az idei második hónapban.

A tavaly decemberi részletes KSH-adatok alapján jól látszik,hogy 2013-ban az ipar motorja a járműgyártás volt, valamint egyre jobban felfut az ahhoz kapcsolódó területeken működő beszállítók termelése is. Az ipari termelés volumene 1,4 százalékkal nőtt 2013 egészében, a 2012-es 1,8 százalékos csökkenés után. Az év folyamán az ipari kibocsátás negyedévről negyedévre nőtt: az első negyedéves 3,7 százalékos visszaesésből eljutott az utolsó negyedévben regisztrált 5,4 százalékos növekedésig év/év alapon. A legnagyobb mértékű bővülést decemberben (6,8 százalék), a mélypontot februárban (-5,9 százalék) mérte a KSH.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

SirCrusader, 2014.03.06 11:10

@jobbajobb: KÁR KÁR

Örülök mennyi is volt akkor -1,7% Igaz MAKI.

Mit örülsz??

Megint sikerült egy alacsony mércéből egy kicsit jobbat csinálni. Mint ugye az 1,1% siker GDP. A tavalyi -1,8 - ról!!

Tanulj már egy kis statisztikát.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

jobbajobb, 2014.03.06 09:47

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html