Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nyoma sem marad Lázár János egykori kancelláriaminiszter ötletének, mely földdel rendelkezők és mezőgazdasági cégek számára 600 kis, egyenként 500 kilowattos napelemes minierőműveket ígért. A tavaly decemberi határozat mostani, december 19-ére dátumozott, egy mondatos törlése mögött racionális okok álltak. Legalábbis erre utalt a Népszavának Kiss Ernő, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke.

Úgy véli, nem volt életszerű elképzelés az, hogy egy körülbelül egymillió forint értékű földterületre 150-200 millió forintos, komoly műszaki-kereskedelmi hozzáértést igénylő erőművet építsenek mezőgazdasági cégek vagy földművelő gazdák. Ráadásul: ha egy ilyen beruházást kedvezményes hitelből vagy vissza nem térítendő támogatásból valósítanának meg, akkor "az így nyert anyagi előnnyel csökken az általuk termelt áram kiemelten magas, garantált átvételi ára. Ez alapján a földművesek körének nem bizonyult megtérülőnek az elképzelés."

Az a lázári ötlet sem ment át a gyakorlatba, hogy a szántóföldekre telepítendő napelemfarmok hálózati bekötési költségét az áramszolgáltatókra hárítsák. Iparági forrás azt közölte a Napi.hu-val, hogy az eredeti terv azért is bukhatott meg, mert a szántóföldre telepített napelem parkokat jelentős arányban abban a dél-magyarországi régióban képzelték el, ahol tavaly februárban az állami rezsicég felvásárolta a francia tulajdonú Démászt. Márpedig így a bekötésenként akár több millió forintos kötelezettséget annak az állami cégnek kellene finanszíroznia, mely legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy a lakossági napelemek okozta hálózati problémákat kell kezelnie energiatároló egységek beépítésével.

A kabinet döntését alátámasztja az is, hogy az utóbbi hónapok szakmai konferenciáin az átírandó energiastratégiával kapcsolatban többször is beszélő Kaderják Péter energiapolitikai és klímaügyi államtitkár e témakör alapos felülvizsgálatáról beszélt.