Elérte a 2000 megawattot (MW), vagyis a paksi atomerőmű beépített kapacitásával (2012,8 MW) összevethető a magyarországi összes napelem kapacitás - írta sajtóközleményében a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (MAVIR). A legfrissebb adatok szerint az ipari méretű naperőművek együttes teljesítménye 1361,3 MW.

A magyarországi napenergiahasznosításban az ipari méretű (azaz legalább 50 kW beépített teljesítőképességű) napelemparkok elterjedése a rendszerirányító statisztikai adatai szerint 2015-ben vett komoly lendületet. Akkor, amikor az előző évhez képest több, mint háromszorosára ugrott meg a beépített napelem kapacitás; igaz: a méret még így is, csupán 30,9 MW volt. Két évvel később, 2017-ben lépte át a magyar napelem ipari termelési mérete a 100 megawattos határt. Tavaly már megközelítette az 1000 MW-ot, az idén pedig az 1400 MW-os szintet.

A MAVIR adatai azt mutatják, hogy a 2017-es beépített napelem kapacitás a magyarországi erőműpark összes beépített teljesítményének még mindössze 1,2 százalékát tette ki, ezzel szemben idén december 1-jén, ez a szint már elérte a 13,8 százalékos részarányt.

A nukleáris energiával való összevethetőség kizárólag a beépített teljesítőképesség nagyságára vonatkozik, az időjárásfüggő, illetve a jellemzően alaperőművi technológiák, mint a nukleáris is, rendelkezésre állása nem összehasonlítható, egymást kiegészítő technológiákról van szó, a karbonmentességet célzó energiaátmenetben - írja közleményében a MAVIR.

A magyarországi napelem kapacitások kihasználtsága 2020-ban mintegy 3 százalékkal volt magasabb az előző évhez képest, elérte a 18,8 százalékos szintet. Amennyiben kizárólag a napfényes órák figyelembe vételével történik a számolás, akkor ez a mutató 2020-ban 33,4 százalék - a paksi nukleáris blokkok rendelkezésre állási mutatója pedig több mint 90 százalék. "A fotovoltaikus teljesítőképesség gyors és jelentős mértékű bővülése éppen ezért jelent kihívást a villamosenergia-rendszer számára, a rendszeregyensúly fenntartása szempontjából. A MAVIR azonban kiemelten fontosnak tartja, hogy valamennyi olyan törekvés megvalósuljon, amely lehetővé teszi a termelők egységes csatlakozását a hálózathoz, valamint amelyek megfelelő ösztönzőket biztosítanak a megújuló termelésbe való beruházásokhoz és teljes villamosenergia-piaci és villamosenergia-rendszerbeli integrációhoz" - olvasható a sajtóközleményben.

A háztartási méretű (vagyis az 50 kW-ot el nem érő beépített teljesítőképességű, nem engedélyköteles termelőegységek) napenergia hasznosításának felfutási görbéje az ipari szegmensnél egyenletesebb volt az energiahivatal (MEKH) adatai szerint. Már 2011-ben 2,9 MW-nyi napelem üzemelt a családi házaknál, amikor az ipari méretű hasznosítás még mindössze 0,4 MW volt. A háztartási napelemek együttes teljesítménye 2015-ben lépte át a 100 megawattos szintet. A növekedés 2017-ben gyorsult fel, és az elmúlt három évben folyamatos volt. 2020 szeptember végén regisztrálva 640,2 MW volt.