Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A német szövetségi hálózati ügynökség (Bundesnetzagentur) a napokban ismertette a legújabb fotovoltaikus (pv) projektekre vonatkozó pályázatának eredményeit. A tender, melyre 750 kW termelőkapacitás feletti, közüzemű erőműmérettel lehetett jelentkezni, végül 51 nyertest hozott. Az építeni vállalt összkapacitásuk 301 MW, ami a 2019-es évi magyar naperőművi növekménnyel azonos "súlycsoportba" tartozik. A közüzemi pv-projektekkel kapcsolatosan azonban még annál is van érdekesebb információ, hogy az 51 friss nyertes projektből 34-et Bajorországban, szántóföldeken, illetve gyepes, vagy legelőnek használt területekre építhetnek majd meg.

A német PV Magazine közlése szerint a végleges árak 0,0464 és 0,0548 euró között változtak kilowattóránként (kWh). Ez a jelenleg 360 forint körül billegő forint-euró árfolyammal számoltan 16,7 illetve 19,7 forint / kWh árat jelent. Azért figyelemreméltó információ mindez, mert - ahogyan arról néhány napja beszámoltunk - a magyar energiahivatal (MEKH) által kihirdetett új támogatási értékektől alig különböznek.

Az első METÁR tenderrel kapcsolatban az egyik meglepő információ az, hogy a kis-, és a nagyerőműves beruházók is jelentősen a MEKH által előre meghirdetett maximális támogatási szint alatt vállalták új megújuló energiás termelőkapacitásaik építését. A korábbi, kötelező átvételi árra felépített rendszert váltó új, európai uniós logika szerint a megújuló energiaforrások felhasználásával történő villamosenergia-termelés támogatását célzó rendszer (ez utóbbi a METÁR) első versenykiírására 168 ajánlatot adtak be, közülük 72 pályázó nyert 15 évre, évente legfeljebb, összesen 229 millió forint támogatást - feltéve, hogy megtermelik a bevállalt 193 GWh éves villamosenergia-mennyiséget.

A nyertes projekteket lényegében árversenyben választották ki, amihez a pályázati kiírásban meghatározott támogatási korlátnál (26,08 Ft/kWh) törvényszerűen alacsonyabb ajánlatokra volt szükség. A kiserőműves (03-1 MW) kategóriában a legalacsonyabb nyertes ajánlat 21,2 Ft/kWh volt; a nagy kategóriában (3-20 MW) 20,2 Ft/kWh. A korábbi hatósági árhoz képest ezzel az előbbi kategóriában átlagosan 24 százalékos, az utóbbi esetében pedig 33 százalékos áresést sikerült elérni - közölte a MEKH. Mindez azt is bizonyítja, hogy a napelemes energiatermelés Magyarországon is egyre versenyképesebbé tud válni az árampiacon.

Az új német tenderen az átlagár 0,0518 euróra jön ki (ez 18,65 forint), ami egyébként kicsit alacsonyabb szint a legutóbbi, januári tenderen kihirdetett árnál. Két hónapja az átlagár még 0,0568 euró volt - ami 20,45 forintos egységárat jelent. De azt is jelzi, hogy arra az árszintre beruházást vállalni már a magyar tendergyőztesek is képesek lehetnek.