A Napi Gazdaság cikke

Az ország többi részén is lehetnek majd jelentős eltérések a termésátlagokban, mégis a korábbinál biztatóbb a kép. Országosan hatmillió tonna fölött várjuk a betakarított kukorica mennyiségét - mondta a Napinak Vancsura József, a Gabonatermelők Országos Szövetségének elnöke. A tonnánkénti felvásárlási árak sem biztatók: egy hónapja még lehetett 32 ezer forintra szerződni, mostanra azonban már 24-25 ezer forintra csökkentek a vételi ajánlatok. Akad olyan termelő is, aki szerint a betakarításra ismét 20 ezer forint környékére olvadnak az árak. Az egyelőre kérdéses - és leginkább az időjárás eddigi és következő hetekbeli szeszélyétől, valamint az esetleges öntözési lehetőségektől függ -, hogy akár a mostani 25 ezer forintos ajánlat mennyiben tudja majd fedezni a termelők önköltségét. A francia Strategie Grains intézet előrejelzése szerint az EU kukoricatermése 56,5 millió tonna körül várható, a múlt hónapban 56,6 millió tonnát prognosztizáltak.

A termés az előzetes becslések szerint kilenc százalékkal lehet kevesebb a tavalyinál. Ezt persze az időjárás még komolyan befolyásolhatja, többek között Magyarországon és Romániában, illetve Olaszországban és Franciaország délnyugati régióiban.
A napraforgó esetében még zajlanak a hivatalos termésbecslések - és bár a késői és helyenként nagyon szórványos kelés miatt biztosan lesznek eltérések az egyes termőterületek hozamai között, a termelők várakozása szerint azonban a tavalyi mennyiség megterem országosan. Nagyjából két hét múlva kezdődhet a betakarítása, ha az időjárás is engedi.

A napraforgó kapcsán egyelőre azt mérlegelik a termelők, hogy szükség lesz-e a hozamok biztosítása érdekében a termés deszikkálására vagy sem - mondja Vancsura József. Előbbi esetben a vegyszerezés újabb pluszköltségeket jelentene, tovább csökkentve a jövedelmezőséget. Márpedig ha az árak és a felvásárlási hajlandóság alakulását nézzük, sok jóban nem reménykedhetnek a termelők. Míg tavaly ilyenkor még tonnánként 100-110 ezer forintra szóltak a tőzsdei jegyzések, és a tavasszal megkötött termeltetési szerződések is, addig az idén lényegében folyamatosan estek az árak, mostanra a tavalyi felénél járnak.



A búza szinte biztosan veszteséges lesz az idén, a vártnál kedvezőbb terméseredmények ellenére is. A Magyar Agrárkamara (MAK) szerint a vártnál jobb európai termés visszavetette a hazai exportkeresletet, a belföldit pedig a hitelezés befagyása és a malom-, illetve takarmányipar töredékére eső kereslete. A szabadpiaci árak a tőzsdei árakhoz hasonlóak: az étkezési búza ára tonnánként 29-32 ezer, a takarmánybúza 23-26 ezer, a takarmányárpa pedig 22-25 ezer forint között mozgott. A kamara becslése szerint a következő időszakban a tonnánkénti búzaárak az intervenciós szint alá esnek.