Hibásnak minősíthet a NAV több tízezer adóbevallást - figyelmeztetés érkezett

Angyal József okleveles adószakértő már augusztus 12-én, a bevallás napján jelezte, hogy kellemetlen meglepetésbe futhatnak bele a bérszámfejtők a június-júliusi áthúzódó szociális hozzájárulási adó kedvezményeinek érvényesítésénél, illetve a (1908-as) bevallásnál. Előzmény, hogy a szociális hozzájárulási adó júliustól 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökkent - írja a 24.hu.
K. Kiss Gergely, 2019. szeptember 2. hétfő, 18:40
Fotó: Getty Images

Eredetileg úgy volt, hogy az időben áthúzódó szochókedvezményeknél már a 17,5 százalékot kell figyelembe venni (8.0-ás verzió), de a NAV 4 nappal a bevallás előtt mégis a 19,5 százalék mellett tette le a voksát (9.0-ás es verzió).

Angyal szerint túl későn jött ki a NAV az új verzióval, hiszen legkésőbb 30 nappal a bevallás előtt kell az adóigazgatási kormányrendelet szerint közzétennie az adóhatóságnak, milyen bevallást kell használniuk a cégeknek. Arra számított, hogy annak a több tízezer vállalkozásnak, amelyek augusztus 8-ig beküldték a 1908-as adatszolgáltatást (még a 8.0-ás verziót) újra meg kell majd küldeniük azt, mert visszamenőlegesen hibásnak nyilvánítja a NAV frissítése (a 09-es verzió) - olvasható a portálon.

Az adóhatóság szerint viszont nem kell megijednie annak, aki nem hagyta az utolsó pillanatra a bevallást - az alapverzióval (8.0) helyesen kitöltött és beküldött bizonylatok nem lesznek hibásak. Továbbá hogy a felhasználók az új verziójú (9.0) programmal önellenőrizhetik a már beküldött bevallást.

Ám Angyal Józsefhez eljutott olyan a korábbi, 8.0-ás verzióval beküldött bevallás, amit a NAV hibásnak minősített, pontosan a fenti okból. Ez azt jelenti, hogy a beküldött bevallást a NAV nem fogadta be, nem dolgozta fel, így az adóhatóság által javasolt önellenőrzés fogalmilag kizárt. A hibajavításnál ráadásul nemcsak azoknál a dolgozóknál kell megismételni a bevallást, akik az áthúzódó kedvezményben érintettek, hanem az összes munkavállalóra ismételten be kell küldeni azt - hívta fel a figyelmet. Az áthúzódó szochókedvezmények az alábbi foglalkoztatottaknál merülhetnek fel:

  • 25 év alatti pályakezdők,
  • gyed, gyes, gyet mellett dolgozó munkavállalók,
  • tartósan álláskereső személyek,
  • szabad vállalkozási zónában foglalkoztatottak.

Angyal József szerint mindez azt jelenti, hogy ha egy több száz főt foglakoztató vállalkozásnál akár csak egyetlen munkavállalónál is igénybe vették az áthúzódó kedvezmények valamelyikét, és a 8.0-ás verzióval küldték be a bevallást, akkor azt a NAV hibásnak minősíti és az összes munkavállalóra javító bevallást kell beküldeni. Az okleveles adószakértő továbbra is arra számít, hogy a NAV több tíz-, de akár több százezer vállalkozás szochóbevallását minősítheti visszamenőlegesen hibásnak.

HOZZÁSZÓLÁSOK