Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ha most rendezne be egy pékséget, akkor érdemes körbenéznie a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ingó és ingatlan árverési portálján. Kifligéptől kezdve a csészebillentőn és a kemencén át még dagasztót is talál magának. Használtan, de jó állapotban és olcsón: kenyérsütőt például úgy vehet másfél millió forintért, hogy az újonnan az 35-40 százalékkal is drágább, de még a hasonló korú használt termékhez képest is van mintegy 15 százalék kedvezmény. Ha pedig egy 2013-as Volvo V70 B típusú autót szeretne, akkor a használtautó-portálok 3-4,5 millió forintos ajánlatai helyett 1,85 millió forintos minimális ajánlattal is beszállhat a licitálásba.

Hogy mégis mit keresnek ilyen tárgyak a NAV-nál? Az adóhatóság birtokába több módon kerülhetnek ilyen árucikkek, eszközök: a leggyakoribb, hogy egy adós nem tudta törleszteni tartozását az állam felé, így nem maradt más lehetőség, minthogy értéktárgyait lefoglalják, aztán azokat eladva, a befolyt pénzből próbálják rendezni a kötelezettséget. Ha a behajtandó összegnél több pénz jön be, azt visszautalják az adósnak, de ez ritkán fordul elő, mert sok költséget is az adósnak kell állnia. Ilyen a végrehajtásra, a lefoglalt árverésre kerülő ingóságok tárolására, szállítására elmenő kiadások.

2018-ban az adó-végrehajtási eljárásban lefoglalt ingó- és ingatlanvagyon elektronikus árverésen való kényszerértékesítésből befolyt árbevétel 834 millió forint volt. A hagyományos úton megtartott ingó ingatlan árveréseken pedig 436 millió forint volt - közölte a Napi.hu-val a NAV Sajtóosztálya, hogy pontosan mennyit is sikerült megtéríteni a be nem fizetett adókból.

Van, amikor a rosszfiúk szajréját veheti meg

Más esetben a NAV birtokába úgy kerülnek vagyontárgyak vagy házak, hogy vám- és bűnügyi eljárások során lefoglalják azokat. Ha például valaki a határon megpróbál átcsempészni egy papírok nélküli szerszámgépet, vagy tisztázatlan eredetű ékszereket akar behozni Magyarországra, akkor az a lefoglalás után egy bűnjelkezelőben landol. A jogi eljárások lezárultával pedig megpróbálják eladni olyanoknak, akik rendelkeznek a megvásárláshoz szükséges engedélyekkel.

"A vám- és bűnügyi szakterület eljárásai során a NAV tulajdonába került és elektronikus árverésen értékesített tételek jellemzően az alábbi kategóriákból állnak: fémkereskedelmi engedélyköteles anyagok; gépjárművek (jellemzően csempészésre felhasznált átalakított járművek, melyek természetesen ebben az állapotban forgalomba nem helyezhetők); ruházati termékek (szellemi tulajdonvédelemmel/ipari jogvédelemmel nem érintettek); igazolt eredetű tartós élelmiszerek (szeszes italok, konzervek, liszt, cukor)" - magyarázták meg lapunknak, hogy pontosan milyen lefoglalt termékekre lehet licitálni az adóhatóságnál.

Pörög az üzlet

Viszonylag sok dolga van az árverésekkel a NAV-nak: 2018-ban ugyanis 5 370 hagyományos és 19 365 elektronikus licittételt értékesítettek. Két év alatt viszont nagy változás nem volt, mert 2016-ban megközelítőleg ugyanennyi, 19 798 darab árverés volt.

Ugyanakkor a bevételek látványosan megugrottak: három éve ugyanis mintegy 1140 millió forint folyt be az elektronikus, és 197 millió a személyes megjelenést igénylő árveréseken, ezzel szemben tavaly az előbbiből beszedett pénzmennyiség 1,384 milliárd forint volt, míg a hagyományos módon 436 millió forint realizálódott az állami hivatalnál. Ebből 2018-ban a vám- és bűnügyi szakterület által lebonyolított elektronikus árverésekből befolyt bevétel összege 550 millió forint volt.

Tavaly 155 ingatlant árverezett el az adóhivatal, ebből pedig 436 millió forintot sikerült szerezni.

Kültéri jakuzzi vagy álló szolárium is van

Arra a kérdésünkre, hogy volt-e a tavalyi évben valamilyen izgalmas ingó- vagy ingatlantétel, amelyet elárvereztek, az adóhatóságtól azt a választ kaptuk, hogy értékesítettek elektromos futópadot, álló szoláriumot, kültéri jakuzzit, de női próbababát is. Akár útlezárást is tarthat most már valaki, mert ehhez való félpályára elegendő felszerelést vettek meg az egyik aukción, de ehhez jártak jelzőlámpa oszlopok időzíthető szekrényekkel is.

Másvalaki pedig egy kisrepülőgép boldog tulajdonosa lett. Sajnos, nem tudni, hogy ez pontosan hogyan került a NAV-hoz.

Három éve még ennél is izgalmasabb dolgokat árultak: 2016-ban olyan rendhagyó tételeket is eladtak, mint egy műtőasztal, egy ugrálóvár, egy sörcsap, több mennyasszonyi ruha, egy látásvizsgáló tábla, valamint macskavécéket és egy rendelőintézet üzlethelyiségét is eladták.