Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség az 54 éves férfit négy rendbeli személyi szabadság megsértésének bűntette miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé - írta közleményében Ibolya Tibor fővárosi főügyész.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) négy adóellenőre július 12-én az úszó-világbajnokság miatt Budapesten szervezett akció keretében a nyugta- és számla kibocsátási kötelezettség teljesítését ellenőrizte. A kora délelőtti órákban mind a négyen beültek egy VIII. kerületben, a Blaha Lujza téren várakozó taxiba - ismerteti az esetet a főügyészség.

No számla, no visszajáró

A sofőr az utasokat az általuk megadott IX. kerületi úti céljukhoz szállította, ahol a viteldíjat átvette, azonban arról sem számlát nem adott, sem a visszajáró pénzt nem adta át. Ekkor az adóellenőrök szolgálati igazolványuk bemutatásával közölték a vádlottal, hogy a tapasztalt szabálytalanságról jegyzőkönyvet vesznek fel, és kérték, hogy adja át személyes okmányait.

Erre nincs idő!

A taxisofőr közölte a sértettekkel, hogy erre neki nincs ideje, és azonnal el is indult a gépkocsival, amivel nagy sebességgel haladt, kapkodva vezetett, így a sértetteknek esélyük sem volt kiszállni a forgalomban haladó gépjárműből. Eközben többször fel is szólították a vádlottat, hogy álljon meg, de ő ennek nem tett eleget. Az egyik ellenőr ekkor telefonon felhívta a NAV bevetési osztályát, tőlük kért segítséget - olvasható a közleményben.

A vádlott 3-4 kilométer megtétele után félrehúzódott, megállt és közölte a sértettekkel, hogy most öt percük van a jegyzőkönyv felvételére, mert ő továbbra is siet. A helyszínre rövid időn belül megérkeztek a rendőrök, akik a férfit előállították.

Büntetés: 200 ezer forint és közérdekű munka

A nyomozást a Budapesti IX. kerületi Rendőrkapitányság teljesítette, amelynek gyors munkája eredményeként a kerületi ügyészség az elkövetőt még az őrizet tartama alatt, 72 órán belül bíróság elé állította. A Pesti Központi Kerületi Bíróság váddal egyezően állapította meg a vádlott bűnösségét, és ezért őt 312 óra közérdekű munka büntetésre, valamint 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

Az ítélet nem jogerős. Az eljáró ügyész a vádlott terhére súlyosításért, felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása végett fellebbezett - írta a főügyész.