Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kimagaslóan jól teljesített a jelenlegi nehéz helyzetben is, kiemelkedő szakmai tudással és elkötelezettséggel, kitartóan végezték munkájukat - mondta Varga Mihály a NAV 2020-ról szóló csütörtöki online évértékelőre küldött videoüzenetében.

Szerinte az idén 10 éves hivatal kiállta a "válságtesztet". A miniszter az MTI beszámolója szerint köszönetet mondott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak, és azt kérte: folytassák azt a munkát, amellyel néhány éven belül a NAV lehet az Európai Unió legversenyképesebb adóhivatala.

Elmondta, hogy öt évvel ezelőtti évértékelőjén azt kérte, hogy Svédországhoz hasonlóan, Magyarországon is az adóhivatal legyen az egyik legnépszerűbb hatóság, segítse a cégek munkáját. Számos eredmény született e téren is a miniszter szerint, mert már a következő évben debütált az e-szja, amellyel az adóhivatal évente mintegy 5 millió embert mentesít az szja-bevallás elkészítése alól. A revizorok ellenőrzés helyett segítik a vállalkozásokat a kisebb hibák javításában, és még a végrehajtási területen is érezhető az ügyfél-centrikus szemlélet. 2018-as célkitűzés volt, hogy a NAV legyen Magyarország első papírmentes hivatala. Válaszul megjelent az online számlázás, és idén nyártól mintegy félmillió vállalkozásnak a NAV készíti el az áfabevallási-tervezetét is. Az első papírmentes hivatal címe felé vezető út vége felé jár a hivatal, hiszen a cégek szinte minden adóügyüket elektronikusan intézik. Az EU-ban példaértékű módon még az ellenőrzés is lehet papírmentes. Elérték, hogy a lakosság jelentős része ügyfélkapun keresztül intézi adóügyeit - tette hozzá Varga Mihály.