Az illető, aki korábban adónyomozóként, majd a Nemzeti Nyomozó Irodánál is volt, most a NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságán dolgozott - írta a portál.

A Központi Nyomozó Főügyészség az Átlátszó érdeklődésére azt közölte, hogy vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt indult nyomozásban a KNYF ügyészei nyomozási cselekményeket hajtanak végre.

Képünk illusztráció, forrása: Shutterstock