Az államtitkár kiemelte, az új kórház építése példaértékű, hiszen ilyen, az Egészséges Budapest Program keretében az elkövetkező években megvalósuló zöldmezős beruházás évtizedek óta nem történt az egészségügy területén. A kormány az elkövetkező 8-10 évben 700 milliárd forintot szán Budapest és Pest megye egészségügyi ellátásának újraszervezésére. Erre a forrásra azért van szükség, mert az előző uniós ciklusban egészségügyre elköltött 500 milliárd forintból a központi régió fejlesztése nem valósulhatott meg - idézi az államtitkárt az MTI.

Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda kereszténydemokrata országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy az új kórház megoldás lesz a budai rész gyermekellátására is.  A fővárosi  gyermekellátást szolgáló jelenlegi1200-1300 ágy zöme ugyanis Pesten található.

A kórház építéséhez kapcsolódó közútfejlesztés keretében az M1-M7-es autópálya külön lehajtót kap a kórház felé, megépítik a Galvani hidat, fejlesztik a Kelenföldi pályaudvart és kötöttpályás villamosközlekedést építenek.

Bedros J. Róbert, a dél-budai centrumkórházért felelős miniszterelnöki megbízott elmondta, az új centrumkórház mindenben megfelel majd a 21. századi gyógyítás és gyógyulás feltételeinek. Közel1,2 millió ember gyógyítását szolgálja majd, két helikopterleszállóval és saját mentőállomással. Az egészségügyi centrumhoz tartozni fog nővérszálló, és épül egy bölcsőde és óvoda a munkatársak gyerekeinek.

A kórház építéséről szóló tervpályázatot ezekben a hetekben írják ki, a centrumkórház 4,5-5 év múlva nyithatja meg kapuit.

Képünk forrása: Shutterstock