Csaknem négymillió forintba került Lázár János szolgálati autójának tankolása tavaly. Ez csak az üzemanyag ára. Lázár tisztségéből adódóan­ sofőrrel jár, az ezzel járó kiadásokat nem tartalmazza az összeállítás. A bruttó 3,99 millió forinttal a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csúcstartó a tárcavezetők, az államtitkárok és a helyettes államtitkárok között - derül ki Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) által a Népszabadságnak megküldött adatokból.

Üzemanyagköltségét kilométerre átszámolva a Miniszterelnökség vezetője tavaly 130-140 ezer kilométert mehetett a szolgálati autójával. Ezek alapján Lázár akár 360-szor megtehette a munkahelye és lakása közti utat, azaz szinte mindennap ingázott Budapest és Hódmezővásárhely között. Igaz, tavaly csak 254 munkanap volt, ráadásul a miniszter szabadságot is kivett. Ennek ellenére a 360-as szám nem tűnik valószerűtlennek.

Egyrészt Lázár több interjújában is elmondta, hogy kinevezése után sem költözött a fővárosba a családja, ezért mindennap hazajár. Budapesttől Hódmezővásárhely pedig csaknem 200 kilométerre van. A szabályozás nem tiltja a szolgálati autó magáncélú használatát. A KEF-es kocsiban ülő miniszterek közül egyedül Lázár autója került be a kétmillió feletti kategóriába, a listán utána következik Seszták Miklós fejlesztési tárcavezető, akinek autójába 1,89 millióért tankoltak - írja  a Népszabadság.