Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Ház kevesebb, mint háromórás pihenőt tarthat a péntek hajnali órákban, hiszen reggel nyolc órától már kezdődik a nap egyetlen, ám ugyancsak hosszúnak ígérkező általános vitája a választójogi kormánypárti törvényjavaslatról.

A képviselők szerdán reggel 8 órakor kezdték az ülésnapot. Aznap délután kezdődött el az egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról szóló javaslat általános vitája, amely több mint 12 órán keresztül tartott, és végül csak csütörtök hajnalban zárták le ezt a napirendet.

Ezt követte a megváltozott munkaképességűek ellátásairól szóló javaslat általános vitája, amelyet négy órán keresztül folytattak, így - mivel még további három napirend hátra volt - nem végzett az Országgyűlés a csütörtöki ülésnap tervezett kezdetéig.

Az utolsó három általános vita - az esztergomi önkormányzat egyes intézményeinek államosításáról, a felsőoktatási törvényről, valamint a nemzeti köznevelésről szóló - végül egészen este 7 óráig tartott.

A csütörtöki napirend így csak ezután kezdődhetett el, a napirendi pontok megtárgyalása pedig egészen hajnali öt óráig tartott. A Magyarország alaptörvényének átmeneti rendelkezéseiről szóló javaslat általános vitájában még élénk vita folyt a parlamenti patkóban, az azt követő előterjesztések tárgyalása azonban már folyamatosan gyorsult, az utolsó napirendi pontot, a nemzetiségek jogairól szóló javaslatot pedig már csak kevesebb, mint fél tucat képviselő várta meg.

Pénteken mindössze egy napirendi pont megtárgyalása vár a Házra. A képviselők az országgyűlési képviselők választásáról szóló kormánypárti javaslatról mondhatják el véleményüket. Az ellenzék korábban élesen bírálta az előterjesztést, amely szerintük a Fidesz-KDNP pártszövetségnek kedvezne a következő választásokon. Ezek alapján nem elképzelhetetlen, hogy pénteken egy újabb heves és hosszan elhúzódó vita vár az Országgyűlésre.