Néhány napra eltűnik a nyár

Hétfő estétől az egész országban sok csapadékra és jelentős lehűlésre kell számítani. Keddtől fokozatosan csökken majd a felhőzet, de csak rövid napsütéses szakaszok várhatók, több helyen viharos erejű lehet a szél. Az OMSZ figyelmeztetést adott ki a viharok miatt.
Szabó Dániel, 2017. július 24. hétfő, 16:18
Fotó: Napi.hu

Nyugat, északnyugat felől hidegfront éri el az országot hétfő este, amely erős záporokat, zivatarokat hoz magával. Az ország középső és keleti területekre az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) első és másodfokú viharjelzéseket adott ki. A met.hu előrejelzése szerint a Dunántúlon és a Duna-Tisza-közén estétől több helyen megerősödhet az északnyugati szél, akár viharos erejűvé fokozódhat. Helyenként rövid jégeső lehet.

Kedden főként a Dunántúlon várhatók erős széllökések, az egész országban lecsökkenhet a hőmérséklet, délelőtt marad a borongós idő, sok csapadékkal, intenzív záporokkal. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20 fok között valószínű, míg napközben 21 és 27 fok között várhatók a maximumok. A felhős, csapadékos alföldi tájakon lehet a leghűvösebb. Nap végére nyugat felől felszakadozhat a felhőzet, gyengülhet a szél, de többnyire marad a borult idő.

A hét második felében is felhős, szeles idő valószínű, de zápor már csak elszórtan fordul majd elő. Mérsékelt felmelegedés várható, 25-26 fokos levegő hőmérséklettel. Délen és délkeleten kevesebb csapadékra és több napsütésre kell számítani, a levegő hőmérséklete is itt lehet melegebb, de fülledt, párás lesz az idő. Pénteken újra felmelegszik a levegő, a hétvégére napsütéses idő várható.

HOZZÁSZÓLÁSOK