Nehezebb lesz szlovák rendszámot használni Magyarországon

Az Országgyűlés hétfőn megváltoztatta a külföldi rendszám használatáról szóló törvényi rendelkezéseket, emellett a kormány hatáskörébe utalta a reklámtáblák közutak mellé helyezésének szabályozását, illetve egyszerűsítette a vízi sporteszközök lajstromba vételi eljárását.
NAPI, 2011. július 4. hétfő, 19:36
Fotó: Napi.hu

A képviselők 314 igen szavazattal, 42 nem ellenében fogadták el az egyes közlekedési tárgyú törvények módosítását, amelyet csak az MSZP frakciója nem támogatott - számolt be az MTI.

A kormány által jegyzett javaslat eredetileg több európai parlamenti és tanácsi irányelvvel összefüggő jogharmonizációs kötelezettségnek kívánt eleget tenni. Emellett tartalmazta például a motoros vízi sporteszközök lajstromba vételi eljárásának egyszerűsítését is úgy, hogy ennek során a jövőben csak a tulajdonjog és az üzembentartói jog bejegyeztetésére legyen szükség. A módosítást követően a motoros vízi sporteszközt terhelő jelzálogjogot a Magyar Országos Közjegyzői Kamarához kell bejegyeztetni.

A parlament alkotmányügyi bizottsága által hétfőn benyújtott, a parlament által elfogadott zárószavazás előtti módosító javaslatok azonban több új szabályozást is életbe léptetnek.

A képviselők változtattak például a külföldi rendszámú járművek belföldi üzemeltetésére, használatára vonatkozó szabályokon is, így szeptembertől az üzemben tartók nem hivatkozhatnak külföldi szokásos tartózkodási helyükre a nem magyar rendszám használatakor, azt csak a rendszeres külföldi munkavégzéssel, vagy a magyarországi forgalomba helyezés megkezdésével igazolhatják.

A külföldi rendszámú autót vezetőkre vonatkozó szabályok is szigorodnak szeptembertől, a járművet ezentúl is bárki vezetheti harminc napig Magyarországon, de ehhez ezentúl rendelkezniük kell az üzemben tartó írásos hozzájárulásával, amelyen a birtokba adás időpontját is meg kell jelölni.

Az új feltételek betartását közokirattal, vagy teljes bizonyító erejű magánokirattal kell igazolni az ellenőrzések során.

A Ház emellett felhatalmazást adott a kormány számára a reklámtáblák, reklámhordozók, illetve egyéb reklám célú berendezések közutak mellé helyezésére vonatkozó részletes szabályok megalkotására. (Az Országgyűlés tavaly, szintén az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításával mindenféle reklámhordozó elhelyezését megtiltotta a közutak közvetlen környezetében, illetve a lakott területen kívül az úttest mellett is. A tilalom utóbbi esetben csak a négy négyzetméternél kisebb reklámtáblákra, valamint a benzinkutak cégjelzéseire és a közlekedés biztonságát szolgáló közérdekű tájékoztatásokra nem vonatkozott.)

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

GELI, 2011.07.04 23:06

marhaság...öt perc alatt lehet külföldi lakcímet szerezni :) a gyakorlatiatlanság ismét dominál...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

vladiszlav, 2011.07.04 22:36

@Zodiakus: az "áthidaló megoldás" az a "kiskapu" szinonímája? Végül is egy ABC áruházban sem kell kifizetni amit veszel, ha ügyes vagy kihozhatod máshogy is.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Zodiakus, 2011.07.04 21:50

Biztos lesz áthidaló megoldás.Az nem lehet hogy egy egységesülő Európában nem vezethetek érvényes okmányokkal ellátott bármely országban regisztrált,vizsgáztatott,biztosított autót.
Persze.Tovább kell egyesülni,bérek,adók,illetékek terén.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html