Nekiment a kormány a lakástakarékoknak

Megszünteti a kormány a lakástakarék-pénztári konstrukciók állami támogatását - szúrta ki az Index a fideszes Bánki Erik egyéni indítványként benyújtott törvényjavaslatát. Azóta a Fidesz közleményben támadt a rendszerre.
Szabó Dániel, 2018. október 15. hétfő, 12:39
Fotó: Shutterstock

Közel 20 éve működik Magyarországon az a lakástakarék-konstrukciót, amelyben az emberek úgy takarékoskodhatnak lakásépítési vagy -felújítási célokra, ezt aztán az állam pótolta ki támogatással. A maximumot az jelentette, ha havi legalább 20 ezer forintot tett félre valaki, ekkor az állam 72 ezer forintot tett hozzá a spóroláshoz. 2002 óta nem emeltek a támogatási díjon, sőt évek óta keringett, hogy a kormány megszüntetné a konstrukciót.

Most a fideszes Bánki Erik, a parlament gazdasági bizottságának elnöke törvénymódosító javaslatot adott be hétfőn, hogy eltörölje a lakás-takarékpénztári (ltp) konstrukciók állami támogatását. Az Index idézi az indoklását is: "nem szolgálja eredményesen az otthonteremtési célokat, miközben a szolgáltatók az állami támogatás egy részén is extraprofitot realizálnak."

Emellett azt is állítja, hogy idén több mint 70 milliárd forint körüli támogatást adtak a lakástakarékokra, miközben 2010 óta a négy lakás-takarékpénztári szolgáltató közel "60 milliárd forint extraprofitot realizált". Bánki azzal érvel, hogy a rendszer "az állam és az adófizetők számára költséges, de nem hatékony konstrukcióvá vált." Még azt a számítást is az alátámasztásra használja a javaslatban, hogy az összes öngondoskodási megtakarításnak csak az egyharmadát teszi ki a lakástakarékban tartott pénz, de az összes ilyen jellegű állami támogatás háromnegyede kerül évente a lakástakarék-pénztárakhoz.

Bánki úgy véli, hogy a csok jobban szolgálja a kormány céljait a lakhatási támogatások között. A törvény visszamenőlegesen nem lesz érvényes, tehát a már megkötött szerződésekre kifizetik az állami támogatást.

A javaslat egyezik a kormány szándékaival is - ezt Varga Mihály, pénzügyminiszter mondta mfor.hu-nak. Szavai szerint az ltp-kre fordított állami támogatások valamilyen formában majd az öngondoskodás más területeire (egészségbiztosítás, nyugdíjcélú megtakarítások) menjenek.

A törvényjavaslatot már kedden elfogadhatja a Parlament, így akár már szerda este kihirdetheti azt Áder János államfő, ezért a leggyorsabb forgatókönyv szerint csütörtök reggeltől nem lehetne új államilag támogatott ltp-t kötni.

A lakástakarék-piacról néhány hete lépett ki az Aegon Magyarország Zrt.

A kép forrása: Shutterstock.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Darabont1453, 2018.10.15 14:23

Nem megy Rogán " lakáslottó " üzlete, a kutyát se érdekli. Így akarják oda terelni a népet, csak hát a kettő nem ugyanaz a történet. Egy jó rendszert számolnak fel, amit bárki igénybe vehetett, akinek volt egy kis félretehető pénze lakáscélra, felújításra. Még a szegényebb rétegeknek is alternatíva volt...mostantól csak volt....
Elfogadják a javaslatot, erről senkinek se legyen kétsége. Szerencsére pár hónapja kötöttem egyet, aki teheti a hatályba lépésig tegye meg, mert azokra amik meg lettek kötve még a régi szabályok vonatkoznak....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MLB2018, 2018.10.15 13:37

Erről a bánkiról eddig azt tudtuk, hogy tolvaj. Most ráadásul az is kiderült, hogy roppant kártékony is a magyar társadalomra nézve. Az ltp-k nagyon hasznosak, mindenki számára elérhető valódi segítség...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MMM108WWW, 2018.10.15 13:03

Mindent kinyírni ami egy kicsit is segítheti a kispénzű embereket.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html