Továbbra sem ismertek a bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatás részletei, szemben a magyarországi  közalkalmazotti bértábla szerinti  orvosbérekkel,  amely szerint a kezdőknek óránként nettó 964, egy 6 éve dolgozó szakorvos pedig óránként 1742 forint kaphat, ami a fő oka annak, hogy egy tartalékait teljesen felélt egészségügy néz szembe a járvánnyal - kezdi közleményét a MOK.

Emlékeztetnek rá, hogy januárban mértéktartó javaslatot tett a szervezet a biztonságos betegellátáshoz szükséges bérrendezésre. Eszerint két év alatt el kell érni az osztrák orvosi bérek felét, ami a két ország fejlettsége közötti különbségnek is megfelel. Ez elegendő lenne orvosaink itthon tartásához és a társadalom érdekét szolgáló egészségügyi reform megkezdéséhez. Az egyszeri juttatások, ösztöndíjak, 3-4 párhuzamos állás kényszere ugyanis élhetetlen, kiszámíthatatlan jövőképet jelent - fogalmaz a kamara.

Mint írják, a járvány most itt van, az orvosok a rájuk kiemelten leső veszély ellenére teszik a dolgukat. Nem véletlen, hogy hazánk ismert fertőzött betegeinek 12,5 százaléka egészségügyi dolgozó. "Nem az ország legbátrabb emberei vagyunk. Ez a hivatásunk" - fogalmaznak.

Megerősítik, hogy akkor is ezt fogják tenni, ha az orvosok bérének rendezését a kormány még mindig nem látja indokoltnak. Véleményük szerint azonban ebben az esetben azzal kell majd szembenézni, hogy a járvány elmúltával várhatóan az orvosok újabb jelentős része hagyja el a közfinanszírozott egészségügyet.

Az 500 ezer forint nagy összeg, s az alacsony bérezés miatt ez az egyszeri juttatás is nagy segítséget jelent - ismeri el a MOK. Azonban "a magyar orvostársadalom bajára nem egy nagy fehér boríték a megoldás, hanem tisztes, a felelősségnek és a társadalmi értéknek megfelelő stabil bérezés" - hangsúlyozzák,hozzátéve, hogy a január óta tárgyalt bérrendezés mielőbbi elindítását várják és kérik a kormánytól.