Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Amennyiben az inflációs kilátások megváltozása indokolttá teszi, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) készen áll a megfelelő eszközök alkalmazására - erősítette meg érvényben lévő iránymutatását az MNB. A monetáris tanács idei első rendes kamatdöntő ülésén nem változtatott a feltételeken, maradt az alapkamat szint, és a kilátások is összhangban vannak az eddig kommunikáltakkal.

A közlemény emlékeztetett, hogy a magas keretkihasználtságra és a program iránt meglévő, továbbra is élénk érdeklődésre tekintettel a monetáris tanács a növekedési kötvényprogram keretösszegének 750 milliárd forintról 1150 milliárd forintra történő emeléséről döntött január 12-én, miközben a program egyes feltételeit is módosította.

Egyúttal kijelentették, hogy a jegybank heti állampapír-vásárlásainak összegét továbbra is rugalmasan alakítja, ami során a korábbinál nagyobb arányban hajt végre közvetlen másodpiaci vásárlásokat.

A dohánytermékek jövedéki adójának év eleji növekedése és bázishatások következtében a fogyasztóiár-index a tavaszi hónapokban várhatóan átmenetileg 4 százalék körül alakul. Ezzel együtt összességében az infláció 2021-ben a 3,5-3,6 százalékos tartományban, míg 2022-től újra a jegybanki cél körül alakul.

A tanács kamatdöntése, ahogy az azt kísérő iránymutatás is összhangban volt a várakozásokkal, egyben jó eséllyel a következő időszakban is hasonló közlések jelennek meg az MNB-től.

Mivel az infláció az év elején a 3 százalékos cél alatt maradhat, nem lesz szükség szigorításra, különösen, hogy az infláció emelkedését nem a gazdaság túlfűtöttsége okozza, szigorításra a következő két-három évben sem számítunk

- kommentálta a döntést Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője.

A közlemény szerint ameddig az inflációs kockázatok indokolják, addig a jegybank az alapkamat és az egyhetes betéti eszköz kamata között különbséget tart fenn.

Míg az egyhetes kamat 0,75 százalékra történő emelése után a jegybanki kommunikáció arra utalt, hogy az átmenetileg lesz csak magasabb az alapkamatnál, most egyre inkább úgy tűnik, hogy nem csak átmeneti időszakról van szó, hanem az egyhetes betéti kamat tartósan a 0,75 százalékos szinten marad

-mondta Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője.

Mivel meglepetés nem történt, különösebb piaci reakcióról sem lehet beszélni, a forint minimálisan gyengült az euróval szemben a kamatdöntés publikálását követően.